Az ÉN HIMNUSZOM pályázati kiírás
Adventi készülődés a kollégiumban
Ebben a tanévben 2015. december 11-12-13-án rendeztük meg az AJKP program keretén belül a III. programhétvégét, mely a Karácsonyt megelőzően az Adventi készülődés jegyében zajlott. Kiemelt célunk volt, hogy a tanulók átérezzék az összetartozás a család, a szeretet, az ajándékozás fontosságát.
Mikulás vetélkedő a kollégiumban
„Hull a pelyhes fehér hó, jön hozzánk a Télapó” jeligével rendezte meg ismét a kollégium 2015. 12. 09. –én szokásos Mikulás vetélkedőjét.
Pályázati felhívás Középiskolai magyar nyelv és irodalom szakos tanár munkakör betöltésére
Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Középiskolai magyar nyelv és irodalom szakos tanár munkakör betöltésére.
Dolgozók gyerekeinek mikulás ünnepsége
Idegen nyelvi tesztíró verseny
Az idei tanévben is megrendezésre került iskolánkban az idegen nyelvi tesztíró verseny. 2015. november 18-án 14 óra 30 perctől 45 perc állt a diákok rendelkezésére, hogy összemérjék tudásukat az adott idegen nyelv- vagy nyelvekből.
Pályázati felhívás Törökország-i tanulmányi útra
Az Erasmus+ „Mit dem interaktiven Kulturkoffer durch Europa reisen” című pályázat keretében. Szeretnél te is utazni?
2. Országos „Nyelvhasználó” verseny angol – német – francia –spanyol - orosz nyelvből
Mit dem interaktiven Kulturkoffer durch Europa reisen-Varsó
Iskolánk részt vesz a Tempus Közalapítvány Erasmus+ programjában, amely az iskolák, óvodák stratégiai együttműködése című programot működteti. Ezáltal lehetőségünk nyílt 2015. október 11-én elutazni Lengyelország fővárosába, Varsóba, a programon belül megszervezett harmadik diáktalálkozóra.
Pályázati felhívás Középiskolai német nyelvtanár munkakör betöltésére
Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Középiskolai német nyelvtanár munkakör betöltésére.