V. AJKP Országos Erő-állóképesség Verseny
Az idei versenyt, hála istennek, márciusban rendezte az iskola. Ez nagyon jó volt, mert többet tudtunk készülni rá. Minden héten legalább két alkalommal tartott Dihen tanár úr edzést számunkra. Minden edzésen egy-egy gyakorlattal foglalkoztunk.
Aztán eljött a nagy nap, amikor izgatottan vártuk a versenytársakat. Folyt az esélylatolgatás, de azért jó volt látni az ismerős arcokat.
Pénteken a mérlegelés és a megnyitó után megvacsoráztunk, majd guggolással kezdődött meg a verseny. Láthattunk szebb és gyengébb végrehajtásokat, de összességében erős mezőny gyűlt össze. Bár a hódmezővásárhelyi Vígh Jani nem jött, azért ebben a versenyszámban is rekord született 160 kg-mal. Szerencse, hogy Ádám, már kiöregedett a mi kategóriánkból. A mieinknek is, saját magunkhoz képest jól sikerült a guggolás. A guggolás után a felhúzás következett, aminél én a szeptember óta tanár úrral gyakorolt szúmó-féle végrehajtást választottam, ami jó döntés volt. Antal Viki megpróbálta az Anita által tartott 85 kg-ot 86-ra javítani, de az ötödik ismétlésnél szétesett a mozgása és így nem sikerült. A 16 év feletti fiúknál hatszor is megdőlt a rekord, a végén szintén Ádám 190 kg-ra, 34 kg-mal javította meg a rekordot. Ez a gyakorlat már majdnem éjfélkor volt, ezért a verseny első napja végén csak egy gyors zuhany és pihenés következett.
Szombaton került sor a fekvenyomásra, ahol kicsit elmaradtam az edzésbeli eredményemtől. Itt is rekord született a névrokonom, Pingu állította fel 121 kg-mal, megdöntve ezzel egy 4 éves rekordot. A saját testsúlyos gyakorlatok most nem nagyon mentek egyikőnknek sem, mert kiadtunk magunkból mindent, de ez általános volt. De a hódmezői csajok azért itt is rekordokat döntöttek.
Fél három körül indultunk el a mátészalkai fürdőbe, ahol jó volt a meleg vízben lubickolni kicsit. Visszaérve finom és töméntelen mennyiségű vacsora várt bennünket a szponzorok jóvoltából. Utána egészen hajnali fél négyig tartott a mulatság.
Vasárnap lovaglás és íjászat várta az érdeklődő vendégeket, majd 11 órakor megkezdődött az izgalommal várt eredményhirdetés. Az eredményhirdetésen díszvendégként megjelent megyénk egyik neves sportolója Szikszai Róbert, aki diszkoszvetésbn jeleskedik. Érdekes volt látni ekkora darab embert, hiszen izmos 2 méteres embert nagyon ritkán lehet látni. Sok érdekességet tudhattunk meg tőle a versenysportokról és a táplálékkiegészítésről. Nagyon szimpatikus és szerény sportembert ismerhettünk meg benne.
Az eredményhirdetést már nagy izgalommal vártuk, nem is hiába, hiszen 16 év alatti fiúknál én első, Ricsi harmadik helyezést, míg csapatban második helyezést értünk el. Sajnos Püspökladány ismét a kupával távozott, de nem baj, jövőre visszavesszük.
Nagyon jó volt ez a hétvége, nagyon jól érezte mindenki magát!
Köszönjük Vay, ismét jó kis verseny volt!
Baktalórántháza, 2016. március 7.
Balogh István AJKP Baktalórántháza
versenyző