Megemlékezés a kommunizmus áldozatairól
A megemlékezést hosszú előkészülés és gyakorlás előzte meg. A kollégisták nehéz erőfeszítésekkel, de annál is több érdeklődéssel naphosszat gyakoroltak és dolgoztak a rájuk bízott feladaton, hogy minél hitelesebben és meghatóbban adhassák elő a célközönségüknek.
A diákok készítettek az előadáshoz egy prezentációt, melyet bemutattak a diák társaiknak. Az elhangzottakat a kollégisták gyűjtő munka során készítették el. Először a vásártér úti kollégiumi részben emlékeztünk az áldozatokra. Majd a naményi úti kollégiumban került sor az előadásra.
-szovjet fogságba esett 189.608 magyar honvéd
-1956-os forradalom követeztében:-2000fő meghalt
-20 000 fő meg sebesült
- 350 főt kivégeztek
- 200 000 fő elmenekült az országból.
Az estét Szabó Béla tanár Úr nyitotta meg. Megteltek az ülőhelyek a diákok és nevelőtanáraik döbbenten hallgatták az előadást.
Az előadás után a kollégiumvezető úr fejtette ki véleményét, amelyből kiderült, hogy a mai fiatalság kezében van a jövő és csak saját maguk alakíthatják azt úgy, hogy a jövőben ne történhessen meg többé ilyen kegyetlenség. Ezután pár kérdést tett fel a diákoknak, amelyre a tanulók sokasága bölcsen válaszolt.
A megválaszolt kérdések után a diákok megdöbbenve hagyták el a termet, a szövegben elhangzott dramatikus tények következtében. A kollégiumvezető úr háláját fejezte ki a szereplők és a felkészítő tanáruk felé, a rengeteg belefektetett idő és munka végett.
Baktalórántháza,2016.03.04
Készítették: Molnár Valentin 9/D, Jármos Csaba )/E