Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. október 8. kedd
Koppány
A Nap kel 06:59-kor,
nyugszik 18:16-kor.

Holnap
Dénes
napja lesz.

Legutóbbi képek






 




 

Az AJKP farsangi bennmaradós hétvégéje 2016. 02. 26. – 28.

Végre eljött a várva várt 4. bennmaradós hétvége első napja, a péntek. Először lementünk az ebédlőbe, ahol Kenéz Andrásné tanárnő és Kaluczki Gyula tanár úr várta a társaságot. Ismertették a hétvége programtervét, amelyek nagyon ígéretesnek hangzottak.


Ezután három csoportra osztottak minket. Az első csoportban lévő tanulók farsangi fánkot süthettek, a második csoportban lévők gyakorolhatták a prezentáció készítését, míg a harmadik csoportba jelentkező tanulók megismerkedhettek az íjászattal.
A prezentációk amelyeket Kaluczki Gyula tanár úrral készítettek a gyerekek nagyon kreatívak és tanulságosak voltak. Az íjászat foglalkozást Gábor István tanár úr tartotta, ahol a gyerekek nagyon jól érezték magukat, és egyben új tapasztalattal tértek vissza a diákok vacsorázni.
Vacsora után fáradtan tértünk vissza a lányszint előterébe, ahol felszolgálták a szorgalmas munkával elkészített farsangi fánkokat, majd megnéztünk a nap zárásaként egy igen szórakoztató filmet a tanárok felügyeletével. A diákok boldogan fogyasztották el a filmnézés közben a felszolgált üdítőket és a fánkokat.
Másnap reggel nyolckor kipihenten és üdén keltünk fel. A diákok elkészültek és lementek reggelizni, aztán kitakarították a hálószobáikat. Ezután felkészültek a foglalkozásokra, amelyek szintén három csoportban zajlottak körforgásszerűen, hogy mindenki ki tudja venni a részét mindenből. Az első csoport önismereti foglalkozáson vett részt Ignáczy Zsolt tanár úrral. A második csoport pályaorientációs foglalkozáson Pályi Tamás tanár úrral. A harmadik csoport pedig tanulásmódszertan foglalkozáson Papp-Simon Gabriella tanárnővel.
Ignáczy tanár úrral önismereti videókat néztünk meg, melyek nagyon szívhez szólóak és meghatóak voltak. Pályi Tamás tanár úrral bevezetésként énekeltünk, majd játszottunk és sokat nevettünk. Tanulásmódszertanon Papp-Simon Gabriella tanárnő adott mindenkinek négy különböző szöveget, amiből ki kellett emelni a lényeget.
Ezek a foglakozások délig tartottak, majd miután megettük az ízletes ebédet egy óra csendes pihenőt kaptunk, hogy beszélni tudjunk szeretteinkkel és egy kicsit kifújjuk magunkat.
Két órakor viszont újra foglalkozások kezdődtek és négy csoportra osztottak minket. Az első csoport Gábor István tanár úrral tartott a B2 emeletre dekorálni a szintet. A második csoport Korpás Zoltánnéval farsangi dekorációt készített az „A” földszintre. A harmadik csoport farsangi vetélkedőn vett részt Tóth Beáta tanárnővel, amit nagyon élveztek a gyerekek. A negyedik csoportban lévő gyerekek Mediball foglakozáson vettek részt, amin nagyon sokat játszottak Fodorné Kalán Edina tanárnővel.
Ahogy ezeknek a foglalkozásoknak vége lett hat órakor megvacsoráztunk és kezdetét vette a zenés, táncos mulatság, ami nagyon jókedvűen telt el. Ezután a fárasztó nap után, mindenki örömmel tért nyugovóra.
Vasárnap, ahogy rendbe tettük a hálókat megreggeliztünk és bepakoltunk táskáinkba, ugyanis ellátogattunk a nyírbátori Sárkány wellness és gyógyfürdőbe. Ahogy odaértünk gyorsan átöltöztünk és belecsobbantunk a jó meleg vízbe. Mindenki nagyon boldogan mesélte el az élményeiket hazafelé a buszon.
Miután visszaérkeztünk a kollégiumba megebédeltünk, majd kitöltöttük az elégedettségi kérdőívet és tanárnőék értékelték a hétvégét. Ahogy mindenki megírta a véleményét szobaszilencium formájában lehetőséget kaptunk, hogy felkészülhessünk a hétfői tanítási napra.

Vadászi Vivien 9. AJ
Ferenczi Mercédesz 9. AJ
Csóka Dzsenifer 9. AJ

Galéria

Órarend

Frissítve 2024.09.13!

EASZC


INGYENES SZAKMAI KÉPZÉSEK!!!
 

IGÉNYFELMÉRÉS



 

 
 

Webmail, Kréta belépés

 

Nemzeti Tehetség Program