25 órás Wass Albert felolvasó maraton a Vayban
„Az élet fontos dolgai nem azok, amiket általában fontosaknak tartunk. Pénz, pálya, haladás, siker, munka: ha arról van szó, hogy megtaláljuk magunkat ebben a világban s érdemesnek ítéljük a benne létezést, akkor ezek mind nagyon aprócska dolgok. Az érzések és a hangulatok fontosak, melyek lelkünket színezik s a lelkünkön keresztül a világot is, melyben élünk.”
Wass Albert
A baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium első ízben nevezett be a Kárpát-medencében és a tengeren túl immár nyolcadik alkalommal megrendezett Wass Albert maratoni felolvasásra, amely 2015.02.20-án 18 órakor vette kezdetét és 2015.02.21-én 19 óráig tartott.
Országos „Nyelvhasználó” verseny angol – német – francia nyelvből
mottó: „ A nyelvtudás nem cél, hanem eszköz”. A TIT Jurányi Lajos Egyesülete és a Vay Ádám Gimnázium közös szervezésében induló verseny célja az idegen nyelv aktív használatára buzdítani a diákokat.
Szakképzés a családokért
Ajánlom mindenki figyelmébe az agroinform.hu mezőgazdasági portálon megjelent, iskolánkban nagy hagyományokkal rendelkező, Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó szakképzésről megjelent cikket. A cikk szerzője Dr.Wallendums Árpád.
http://www.agroinform.com/gazdasag/szakkepzes-a-csaladokert-21526
Többszörös örömhír a lovász képzésünk résztvevőinek
Vay napok 2015.03.02-17.
Idén ismét megrendezésre kerül iskolánkban a Vay napok rendezvénysorozat. Szeretnénk, hogy az előző évekhez hasonlóan mindenki részt vegyen a rendezvény, tanulmányi és sportversenyein. Mindenkinek jó versenyzést és jó szórakozást kivánunk.
SZÍ-NE-JA-VA
2015.02.09-én a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházból intézményünket két színész látogatta meg: Horváth Sebestyén Sándor és Rák Zoltán.
Egy három napos program keretében először egy színházi látogatást előkészítő interaktív foglalkozást tartottak nekünk.
Diákok beszámolója a hollandiai diákcseréről - Kristófi Dániel
Bevezetőként kezdeném a vasárnapi indulással amikor ugyanis Budapest felé vettük az irányt a Ferihegyi repülőtérre. 14:50-kor szállt fel a repülőgépünk és Hollandiának vettük az irányt. 16:00 óra magasságában érkeztünk meg az Eindhoveni repülőtérre, onnan vonatra ültünk és Nejmegenbe tartottunk.
FEHOVA
"Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete.
Herman Ottó nyomában
Herman Ottó halálának 100. évfordulója alkalmából a Nemzeti Környezetügyi Intézet (Neki) Emlékévet szervezett. Az Emlékév keretében lehetősége nyílt iskolánk 30 tanulójának az utolsó polihisztor munkásságát bemutató kiállítás megtekintésére- Herman Ottó öröksége a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban-címmel.
Kulturális hétvége a Vayban
2015. január 30. és február 01-je. között ismét bennmaradásos hétvégét tartottunk, immár a negyediket, melyet a magyar kultúra témakör köré építettünk. Előzetes feladatként rajzpályázatot illetve szavalóversenyt hirdettünk.