Határtalanul Erdélyben
A baktalórántházi Vay Ádám Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium diákjai újra esélyt kaptak a Határtalanul pályázat keretében Erdélybe látogatni. A pályázatot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. hirdette meg a magyarországi és a külhoni magyar diákok közötti kapcsolatok megteremtésére, erősítésére.
Határtanul!
A baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium sikeresen pályázott a Határtanul pályázaton.
AJKP határtalanul – „Művészetek határok nélkül”
„Művészetek határok nélkül” című határtalanul pályázati programunkat a kárpátaljai Jánosi Líceum tanulóival közösen valósítottuk meg. A projekt során a tanulók rajzokat készítettek a két településről, az intézményekről a kirándulások helyszíneiről.
„Újrahasznosítjuk!” Kolis Határtalanul!
A határtalanul pályázati program keretében a szlovákiai Szepsi Középiskola tanulóival közösen valósítottuk meg a környezettudatosság köré épülő projektünket. Pályázatunk fő célja az összetartozás érzésének erősítésén túl az volt, hogy újrahasznosítunk olyan termékeket – PET palackok, melyek súlyosan terhelik a környezetünket.
Kolis-Határtalanul - „Újrahasznosítjuk!”
Végre eljött a nap. Hetek óta készültünk már a felvidéki Szepsi Szakközépiskola tanulóinak érkezésére a határtalanul program keretében.
Határtalanul! - Nyelv – Közösség – Identitás Irodalmi barangolás Erdélyben
A Határtalanul! program keretében 2017. október 2. és 5. között iskolánkból ellátogathatott a 12.F, 11.B, 12.E és 11.E osztályból 35 fő diák 3 tanár (Ember Erzsébet, Krisztián Tiborné, Szabó Béla) kíséretében az Erdélyben lévő testvériskolánkba, a gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Technikai Kollégiumba. Az erdélyi diákok viszontlátogatására október 16-a és 19-e között került sor.