Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. március 29. péntek
Auguszta
A Nap kel 05:31-kor,
nyugszik 18:19-kor.

Holnap
Zalán
napja lesz.

Legutóbbi képek






 




 

Bücher können Brücken bauen-Magyar rekord a Vay-ban

2015.október 1-én iskolánk megkísérelt felállítani egy magyar rekordot. A rendezvényt iskolánk egyik német nyelvü Erasmus+ projektének keretén belül rendeztük meg. A projekt címe: Bücher können Brücken bauen, vagyis a könyvek hidakat építhetnek.


Sikerült bebizonyítani, hogy az olvasás az irodalom összeköti az embereket, esetünkben a diákokat, hiszen közel 820 fő vett részt a rendhagyó irodalom órán, amely 10 órakor vette kezdődött. Az óra tanára Horváth Kristóf, alias Színész Bob és társa, Olád Edmond Mizo volt. Több mint 45 percen keresztül kötötték le a jelen lévők figyelmét, hol rap szövegekkel, máskor slam poetry költeményekkel szórakoztatták a jelenlévőket, de halhattunk Ady Endre, József Attila verseket is. Az óra témája a verselés volt.
A rendezvényen iskolánk diájain kívül részt vettek még a baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola, valamint a Nyírjkói és Laskodi tagintézményeinek a 7. és 8. osztályos tanulói.
 
Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát és közelebb került az irodamlomhoz és a költészethez!
 
Médiapartnerünk a Sunshine Rádió:
http://www.sunshinefm.hu/tobb-mint-nyolcszazan-hallgattak-a-rendhagyo-irodalomorat/hir81242#contenttop
 

1; A rendhagyó irodalom óra megtekinthető:
 
 
2; A rekord hitelességét Sebestyén István, a Magyar Rekordszövetség Elnöke regisztrálta:
 

Diploma a rekord sikerességéről: Letöltés

 

Galéria

EASZC


INGYENES SZAKMAI KÉPZÉSEK!!!
 

IGÉNYFELMÉRÉS



 

 
 

Nemzeti Tehetség Program