Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. december 21. szombat
Tamás
A Nap kel 07:35-kor,
nyugszik 16:02-kor.

Holnap
Zénó, Tifani, Anikó
napja lesz.

Legutóbbi képek






 




 

Nemzeti Tehetség Program






 
 

Au fil de nos cours d'eau-Görögország Athén

2016.01. 31-én indult a repülőnk Athénba, Görögország fővárosába, ahová három diáktársammal (Szilágyi Dávid, Süket Dorina és Szilvási Rebeka) valamint két kísérőtanárral (Huzsvainé Csák Viktória és Huzsvai Krisztián) utaztam.



Nagyon vártam az utazást, mert tudtam, hogy jönni fog az a francia lány, akinél el voltam szállásolva Franciaországban.
Vasárnap, amikor megérkeztünk az athéni repülőtérre, megvártuk a többi ország diákjait illetve tanárait, majd együtt mentünk busszal a suliig, ahol a családok már vártak minket. 
Amikor megérkeztünk az iskolához, már nagyon izgatottak voltunk a családok miatt. Kipakoltuk a bőröndöket a buszból, majd megkerestük a fogadó diákjainkat. Engem a fogadó diák és az apukája várt az iskolánál. Nagyon aranyosan köszöntöttek, majd beültünk az autóba és hazavittek. Otthon már az anyuka is nagyon várt engem, izgatott volt. Bemutatkoztam, beszélgettem egy kicsit a családdal. Az anyuka és az egész család is nagyon kedves volt velem.

Másnap kíváncsian vártam, hogy mi lesz a program. Ahogy megérkeztünk a suliba, összegyűltünk, majd köszöntöttek minket a görög diákok. Táncos köszöntő volt, nagyon tetszett! A busszal elmentünk Athén városába sétálni, ahol csoportokba voltunk osztva és feladatokat kellett teljesíteni. Természetesen, a mi csapatunk nyerte meg ezt a kis versenyt. Nagyon sok érdekes tevékenység volt még aznap, többek között kis "agyagrajz" készítés, sirtaki tánc tanulás. Volt olyan feladat, amelyben be kellett öltözni ókori ruhába.  A nap végén a busszal visszamentünk a suliba, ahonnan mindenkinek szabadideje volt. Mi elmentünk egy szórakozóhelyre bowlingozni, ahol végül billiárdoztunk is. Később megérkezett a többi diák is, akikkel nagyon jókat játszottunk. Megpróbáltak a diákok megtanítani görkorcsolyázni, de nem sikerült nekik.

Másnap elmentünk egy természetvédelmi területre az Erasinos folyóhoz. Itt egy kis túrát tettünk, különböző interaktív feladatokat kellett elvégeznünk, amely a pályázati tevékenységekkel kapcsolatban állt. Másnap Delphoi jósdájának romjaihoz tettünk kirándulást. A jósda után voltunk egy múzeumban, ahol szintén ezzel a mitikus hellyel kapcsolatos dolgok voltak. Nagyon szép szobrokat és az ókorból visszamaradt maradványokat lehetett ott látni.  Természetesen a délutánunk megint szabad volt.

Következő nap voltunk az Acropoliszon. Nagyon szépen helyreállított ókori emlékművet, városrészt láttunk ott. Amilyen kilátás várt ott minket, az elképesztő volt.  Szombaton még a családnál voltunk, este megszálltunk egy hotelbe a repülőtérhez közel. Délutánonként, amikor szabadidőnk volt, járkáltunk a városba, vásárolgattunk. Összegyűltünk egy-egy szórakozóhelyen a többi diákkal, beszélgettünk. Nagyon kedvesek voltak a többi országbeliek is. Nagyon nagyon sok új barátot szereztem. Pénteken este pedig szerveztek egy búcsúbulit a görögök, ahol táncoltunk. Mondjuk, a búcsúzás nagyon nehéz volt, nem akartam eljönni.
Vasárnap indult vissza a repülőnk, nagyon nem akartam hazajönni. Szívesen maradtam volna még. Nagyon sokat fejlődtem nyelvtanulási szempontból.

Nagyon szépen köszönöm ezt a kellemes hetet Huzsvainé Csák Viktória tanárrnőnek!
 

Nagy Norbert 9.B osztályos tanuló

EASZC


INGYENES SZAKMAI KÉPZÉSEK!!!
 

IGÉNYFELMÉRÉS