Beszámoló a IX. AJKP Művészeti Fesztiválról
Nagykanizsa 2015. április 17-19.
Ismét elérkezett az Arany János Kollégiumi Programban tanuló, művészetkedvelő diákok országos megmérettetése. A rendezvénynek, amelyet a hagyományok szerint mindig más intézmény szervez meg, ezúttal Nagykanizsa adott otthont.
Erasmus+ Nemzetközi partnertalálkozó Románia-Botosani
Húsvéti készülődés a kollégiumban
Minden tanévben a hagyományoknak megfelelően egy AJKP-s bennmaradásos hétvégét a húsvéti készülődés jegyében rendezünk meg. Ebben a tanévben ez a hétvége március 27 – 29 közé esett.
Diákolimpia Megyei Mezei futóverseny 2015
Napsütés, szeles idő, azaz igazi tavasz fogadta 2015. március 26-án délelőtt a nyíregyházi repülőtéren megrendezésre kerülő megyei mezei futóverseny résztvevőit.
Határtalan vendégfogadás a Nyírségben
A Határtalanul együttműködés keretében vendégül láttuk az érmihályfalvi gimnázium diákjait, akik 2015. március 20-án érkeztek iskolánkba. Fiataljaink a novemberi első találkozás után már nagyon várták, hogy folytatódjon a program immár a határ másik oldalán, és viszontlássák új barátaikat.
Iskolánk diákjai az országos elődöntőben
Utazás Görögországba, Kréta szigetére
2015. február 14-én, a Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium tanulóiként részt vettünk a „Mit dem interaktiven Kulturkoffer durch Europa reisen” című projektben, melyet a Tempus Közalapítvány finanszírozott.
Informatikai versenykiírás a Vay napok rendezvénysorozathoz
Növény specifikus ajánlatok a Genezistől
Iskolánk gépész tanulóinak valamint szakmai tanárainak lehetősége nyílt egy érdekfeszítő szakmai előadáson részt venni intézményünk Kollégiumának ’’A’’ emeletén. Az előadást Dr. Varga Csaba a Genezis Partnerhálózatába tartozó Nitrogénművek Zrt. - Kelet-Magyarországi Régiójának - vezető szaktanácsadója tartotta.
25 órás Wass Albert felolvasó maraton a Vayban
„Az élet fontos dolgai nem azok, amiket általában fontosaknak tartunk. Pénz, pálya, haladás, siker, munka: ha arról van szó, hogy megtaláljuk magunkat ebben a világban s érdemesnek ítéljük a benne létezést, akkor ezek mind nagyon aprócska dolgok. Az érzések és a hangulatok fontosak, melyek lelkünket színezik s a lelkünkön keresztül a világot is, melyben élünk.”
Wass Albert
A baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium első ízben nevezett be a Kárpát-medencében és a tengeren túl immár nyolcadik alkalommal megrendezett Wass Albert maratoni felolvasásra, amely 2015.02.20-án 18 órakor vette kezdetét és 2015.02.21-én 19 óráig tartott.