Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. december 21. szombat
Tamás
A Nap kel 07:35-kor,
nyugszik 16:02-kor.

Holnap
Zénó, Tifani, Anikó
napja lesz.

Legutóbbi képek






 




 

Nemzeti Tehetség Program






 
 

Iskolánk diákjai az országos elődöntőben

A szellemi diákolimpia a Magyar Olimpiai Akadémia és a Magyar Diáksport Szövetség együttműködésében valósul meg. 2014-15-s tanév októberében iskolánk tanulói ismét bekapcsolódtak az online „küzdelembe”. Az olimpiatörténeti vetélkedő első fejezete 2015. február 26-án késő este zárult, amikor hét fordulót követően 48 bejelentkezett iskola versenyében végeredmény született.

A hét játékhét fordulói után a 24 legjobb pontszámmal rendelkező iskolacsapat került a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia® V-VI. korcsoportos országos elődöntő mezőnyébe. Nagy örömünkre (szerzett pontszámaink alapján) az iskolánk csapata is ott lehetett a továbbjutók között. A 12-12 iskolacsapatot Ajkán és Vácon látták vendégül a két országos elődöntő helyszínén 2015. március 08-án (vasárnap), 11.00 órától. A huszonnégy legeredményesebb iskolacsapat, további, most már személyes jelenléttel és válaszadással mérkőzött meg a nyolc együttest felvonultató országos döntőbe kerülésért. Vácon Wichmann Tamás olimpiai (ezüst és bronzérmes kenus) zsűri elnököt köszönthették a résztvevő tanulók és felkészítőik, és a sajátos verseny iránt érdeklődő látogatók.

További zsűritagok:
• Dr. Szikora Katalin, MOA Tanács tagja
• Szlatényi György, MOA Tanács tagja
• Bartus Evelin, MOA-önkéntes
• Játékvezető: Dr. Printz János, MOA Tanács tagja

A március 08-ai, vasárnapi elődöntőn első feladatként „Az újkori olimpiák kiemelkedő magyar női bajnokai”-ról készített prezentációt mutatták be a csapatok.


1. ábra Nagy Norbert prezentáció bemutatása közben

Majd további hét fordulón kellett bizonyítaniuk a témakörökben megszerzett tudásukat, melyek a következők voltak:
• dr.Mező Ferenc élete és munkássága
• A magyar olimpiai labdarugó válogatott szereplése az olimpiákon
• Vízilabda válogatottunk az újkori olimpiai játékokon
• Szocsi téli olimpia magyar résztvevői és helyezéseik
A nemes küzdelemben diákjaink derekasan helytálltak, s ez a hatodik helyezést eredményezte. Úton hazafelé már a következő évi megmérettetést terveztük, bízva a jó eredményben, hogy ezzel is öregbítsük iskolánk hírnevét. Csapatunk tagjai: Pálházi József 10.D, Kovács Márk Géza 13.AJ, Nagy Norbert 9.Aj és Ármós Péter 10.F osztályos tanulók. Felkészítő tanárunk Major Csaba.

2. ábra Wichmann Tamással

Valamennyi tanuló, aki részt vett és tudást szerzett, valamint felkészítőik, méltó utódai és folytatói annak az eszmeiségnek, amelynek legnagyobb hazai alakja Dr. Mező Ferenc.

Nagy Norbert 9.AJ osztályos tanuló

                             

EASZC


INGYENES SZAKMAI KÉPZÉSEK!!!
 

IGÉNYFELMÉRÉS



 

 
 

Webmail, Kréta belépés