Húsvéti készülődés a kollégiumban
Minden tanévben a hagyományoknak megfelelően egy AJKP-s bennmaradásos hétvégét a húsvéti készülődés jegyében rendezünk meg. Ebben a tanévben ez a hétvége március 27 – 29 közé esett.
Március 27-én a gyerekek a megnyitó és a balesetvédelmi oktatás után 3 csoportba szerveződtek. A csoportok PowerPoint bemutatókat készítettek a húsvétról, mint a kereszténység egyik legnagyobb ünnepéről, a húsvéti hagyományokról, népszokásokról és jellegzetes húsvéti eledelekről. A vacsora után az elkészült prezentációk bemutatására került sor, majd megtekinthették diákjaink a Jézus élete című filmet. A szombati nap teljesen a húsvéti készülődés jegyében zajlott. Délelőtt szintén 3 csoportban dolgoztak a tanulók. Húsvéti dekorációk- valamint tavaszi plakátok készültek és locsolóversek íródtak. A délutánra tervezett bográcsozás sajnos a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt, de a gyerekek nagy örömmel folytatták a délelőtt elkezdett és be nem fejezett munkákat. Nem maradhatott el a tojásfestés sem. Az elkészült plakátokkal és a dekorációk elhelyezésével igazi húsvéti hangulatot teremtettünk a kollégiumban. Az esti órákban a zenéé, a táncé, az éneklésé volt a főszerep, tanulóink karaoke programon méretették magukat és felszabadultan „diszkóztak”. Az éjszakai pihenés után, vasárnap délelőtt a felfrissülés jegyében tanulóink sporttevékenységeken vettek részt. Futballmérkőzésekkel és sorversenyekkel döntöttük el, hogy melyik csapat bizonyul a legügyesebbnek. Közben 10 órakor 13 fő előkészítő évfolyamos tanuló és Ember Erzsébet osztályfőnök az „Óvd és tedd szebbé a környezeted” címmel meghirdetett pályázatra benyújtott munkájuk alapján, Budapestre utazhattak a díjátadó rendezvényre. Csoportos kategóriában a középiskolák között kiemelt díjban részesültek, egyéni kategóriában Hurai Gergő és Zachár Márk tanulók szintén kiemelt díjasok lettek. Gratulálunk! A rendezvényen részt vevő tanulók nagy örömmel vették át a megérdemelt jutalmat az osztály nevében. Közben az itthon maradt gyerekek sem maradtak ki a jutalomosztásból. Ebéd után ők is okleveleket és különböző ajándékokat vehettek át a hétvégi teljesítményük alapján. Jutalomban részesültek a legjobb ppt-t, a legötletesebb plakátot készítő- és a legtetszetősebb locsolóverset írt csoportok továbbá a hétvége legaktívabb lány- és fiútanulóját is megajándékoztuk. Az elégedettségi kérdőívek kiértékelése után megtudhattuk, hogy jól érezték magukat a tanulóink a hétvégén, szívesen végezték a feladatokat, örömmel szórakoztak, sportoltak. A hétvégén feladatot teljesítő nevelőtanárok mindannyian azon munkálkodtak, hogy ez a hétvége is nagyszerűen sikerüljön, tanulóink számára felejthetetlen élményt nyújtson.
Kenéz Andrásné
AJKP-s csoportnevelő