Beszámoló a VI. AJKP Országos Erő-állóképesség Versenyről Baktalórántháza, 2017. március 17-19.
Ismét eljött az idő, hogy az Arany János Program legerősebb tanulói összecsaphassanak egymással. A tét nagy volt, hiszen, ha harmadszorra is Püspökladány nyeri a csapatversenyt, akkor a vándorkupa náluk talál örökös gazdára.
Iskolai szavalóverseny
2017. április 11-én, a költészet napja alkalmából a hagyományokhoz híven ebben az évben is megrendezésre került iskolánkban a szavalóverseny. Idén az iskola Naményi úti részében, a kollégium „A” emeleti társalgójában gyűltek össze a megmérettetésre jelentkező diákok és a verset szerető, érdeklődő vendégek. A kollégium dolgozóinak köszönhetően a helyszín csodálatos díszletet biztosított a versünnephez.
Nemzetközi Roma Nap a Vay-ban
2017.április 7-9 között rendeztük meg iskolánkban a Nemzetközi Roma Napot. A program alapvető céljai között a közösségfejlesztés, együttműködési képesség és személyiségfejlesztés, együttélés és befogadás társadalmi és gazdasági előnyeire való figyelem felhívás, kommunikációs képesség, tolerancia fejlesztése, a roma kultúra megismerése, sokszínűségének bemutatása valamint a szolidaritás és a másság elfogadása állt.
Mezőgazdasági Gépész Országos Szakma Kiváló Tanulója Verseny
Megrendezésre került a Mezőgazdasági Gépész Országos Szakma Kiváló Tanulója Verseny döntője, ahol s végzősök az ország minden pontjából mérhették össze tudásukat.
Diákolimpia Megyei Mezei futóverseny Beszámolója
Napsütés, szeles idő, azaz igazi tavasz fogadta 2017. március 28-án délelőtt a nyíregyházi repülőtéren megrendezésre kerülő megyei mezei futóverseny résztvevőit. A fiú V. korcsoportban 42 egyéni résztvevő indult és 7 iskola indított csapatot, köztük a mi iskolánk is.
Egyszer volt, hol nem volt a Föld- fenntartható fejlődés
A Víz világnapja után egy nappal diáktársaimmal egy IMF (Integráció a Minőségi Fejlesztésért Alapítvány) által szervezett worshop vettünk részt, melynek a Dégenfeld Művelődési Központ, Könyvtár és Kastélymúzeum adott otthont.