Sár, mámor, Brutálfutás
Csordultig telt futamokkal zajlott a Brutálfutás 6.0. Kezdetben úgy tűnt, hogy idén az esőé lesz a főszerep, vagyis az égiek leveszik azt a terhet a vállunkról, hogy a maximális élvezet miatt locsolnunk kelljen a pályát azoknál az akadályoknál, ahol az átjutás víz nélkül aligha lehetséges. Dél körül azonban csak kisütött a nap így segítve hozzá kollégáinkat a locsolás (nem húsvéti) öröméhez
Pályázati felhívás gazdasági csoportvezető munkakör betöltésére
Hírlevelek-Wir in Europa- Zukunft gestalten
A hírlevelek németül ebookban összefoglalva Ebook
Meghódították a Kékest a Vay-sok!
A 20. KPMG Kékes Csúcsfutáson több mint 1950 futó vállalkozott arra, hogy legyőzi a 11,6 kilométeres, 671 méter szintemelkedést rejtő pályát Mátrafüred és Kékestető között. Napos, enyhén szeles, az ideálisnál kicsit melegebb idő fogadta a Mátrafüredre érkezőket (az ország 409 településéről érkeztek), mezőny 19 fokban indult el.
Siker az Electrolux Futáson!
Harmadik alkalommal népesült be az Electrolux futás résztvevőivel a Kossuth tér. A minden korosztály számára kiváló mozgáslehetőséget biztosító versenyen a családok 2700 méteren mérhették össze a tudásukat, a kicsit bátrabbak 2-4 fős váltóban, vagy félmaraton távon – 21,097 km – tehették próbára magukat.
AJKP-sok az Operakaland előadáson
![](/images/cikkepek/koli_opera_kaland2.jpg)
Szülői tájékoztató az Országos kompetenciamérésről 2017. május 24.
Tisztelt Szülő!
Értesítem Önt, hogy 2017. május 24-én országos kompetenciamérés lesz.
A mérésen a 10. évfolyam tanulói vesznek részt.
A kezdés időpontja: 8 óra (a tanulók legkésőbb 7.45 órára érkezzenek meg az iskolába)
Koliból ….. Ballag már a Vays diák tovább…
![](/images/cikkepek/koli_ballagas1.jpg)