Március 15-re való megemlékezés
Hagyományainkhoz híven idén is megemlékeztünk kollégiumunkban az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc egyik legjelesebb napjáról. Minden év március 15-én a szabadságharc résztvevőire és eseményeire emlékezünk ünnepi műsor keretében.
Így történt ez március 13-án a Vay Ádám Gimnázium Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium „A” emeleti társalgójában.
Szerepelni vágyó diákjaink énekek, versek és prózai szövegek formájában emlékeztek meg azokról a hősökről, akik abban az időben tenni mertek a hazaért, annak elmaradottságáért, és igyekeztek felszabadítani az országot a Habsburg elnyomás alól.
A műsorban kiemelt szerepet kapott a márciusi ifjak egyik vezéralakja Petőfi Sándor. Felcsendült egyik híres forradalmi hangvételű verse a Nemzeti dal, és számos hazafias verse, melyek mind az akkori ifjak bátorságát tükrözi. Később elhangzott a magyar nép követeléseit összefoglaló 12 pont is.
Március 15-ét az egyik legnagyobb nemzeti ünnepünknek tekinthetjük, amely minden korban a magyar szabadság szimbóluma maradt. A forradalom hatására ugyanis megindult hazánkban a polgári átalakulás és megszületett a magyar polgári nemzetállam.
Műsorunk szereplői Balogh Tímea Stella 11. D, Szántó Vanessza 10. E, Erdei Dzsenifer 9. D, Mursa Szilveszter 9. AJ, Márton Elemér 9. D, Kiss Roland Krisztián 9. D, Varga Tünde Eliza 9. D, Németh Rita 9. A, Bakó Cintia 9. A tanulók voltak, akiknek ezúton is köszönjük a felkészülést. Segítőnk volt Hegedűs Krisztián nevelőtanár.
Tóth Beáta