Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. december 21. szombat
Tamás
A Nap kel 07:35-kor,
nyugszik 16:02-kor.

Holnap
Zénó, Tifani, Anikó
napja lesz.

Legutóbbi képek






 




 

Nemzeti Tehetség Program






 
 

 

 

 
 

SZKTV 2014

A 7 hónapon át tartó szorgos tanulás és gyakorlati felkészülés után eljött a növénytermesztési gépüzemeltető, gépkarbantartó Szakma Kiváló Tanulója verseny (SZKTV) országos döntője, amelyet ezúttal a Baranya Megyei Sellyén rendeztek meg. A verseny április 22-től 25-ig tartott ahová az ország minden pontjából érkeztek tanulók szakmánként 21 fő. A mi intézményünket 3 tanuló képviselte, akik mint a többi 18 tanuló is egy írásbeli elődöntő után kerültek be a 21 fő közé!

A közel 7 órás utazás után mi is megérkeztünk Sellyére, a picit hosszú utazást sem töltöttük tétlenül, ugyanis mint mezőgazdászok elsősorban figyeltük az éledező természetet a növekvő mg-i növényeket illetve a Dunántúl dimbes-dombos tájait. Megérkezésünket követően elfoglaltuk szálláshelyeinket majd 17 órától a verseny megnyitása következett, amelyet színes verses és táncos műsorok követtek. Ezt követően kisorsolták a versenyzők között a sorszámokat és megtörtént a csoportba sorsolásuk, innentől a versenyző tanulók és a kísérő tanárok már nem találkozhattak a verseny befejezéséig. Másnap 23.-án a tanulóinknak elég korán kezdődött a nap, mert már reggel 6 órától elkezdődtek a gyakorlati versenyek köztük a szántóverseny is, amely a földművelés alfája és omegája. Közben a fémmegmunkálási és mezőgazdasági erőgépek feladatokon is megmérkőztek a tanulók. A hosszúra nyúlt nap után a versenyzők megismerték Sellye nevezetességeit, a kísérők Szigetváron egy kertészetet illetve a város nevezetességeit szemlélték meg. A következő napon már csak egy rakodógépes gyakorlati feladat várt a tanulóinkra illetve a szóbeli vizsgafeladat, amelyet a kísérő tanárok a kivetítő helyiségben kísérhetek figyelemmel. Majd este ünnepi vacsorával záródott a versenysorozat.

Utolsó nap következett az eredményhirdetés, amelyet már mindenki olyannyira várt! Tanulóink kitűnő helyezéseket értek el az SZTKV-n. 8. helyezett lett Fabu Balázs, 7. helyezett lett Béni Mihály valamint egy helyezéssel lemaradva a dobogóról 4. helyezést ért el Kovács József, ezen kívül kettő különdíjat is elnyertek tanulóink, Béni Mihály a legjobb gyakorlati erőgépszerelőt illetve Kovács József a legjobb fémmegmunkáló különdíjat hozta el. Valamint mindhárom tanulónk teljesítményük alapján szakmunkás bizonyítványt szereztek kitűnő minősítéssel.

Külön köszönet a felkészítő tanárainknak, akik munkájukkal hozzájárultak az elért eredményekhez:

Angyal Miklós, Bíró Miklós, Czine Zoltán, Fejér Imre, Nyiri Lajos, Orosz György, Papp Simon Sándor, Váradi István.

 

Gratulálunk tanulóinknak az elért eredményeikhez és, hogy iskolánk jó hírnevét tovább öregbítették!

Czine Zoltán

szakoktató