„IRTÓ JÓK VAGYUNK” avagy Ismerjük meg az ellenséget!
A Megyei Pedagógiai Közművelődési Képzési Intézet, a Nemzeti Élelmiszerlánc- biztonsági Hivatal és a Szabolcs Szatmár Bereg megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság szervezésében 2013. október 21-én megrendezésre került az „Életet a környezetnek, életet az embernek” elnevezésű parlagfű ellenes kampány következő versenye, melynek egyenpólóján volt látható a címben megnevezett felirat.
A megmérettetésen a megye több iskolájából érkeztek diákok és felkészítő tanáraik, akik valamennyien prezentálták a korábban már a zsűrinek átadott interaktív tananyagot, mely a gyomnövény jellemzőit, hatásait és az ellene való hatékony védekezési módokat mutatta be. Mint ahogy a pólónkon állt, csapatunk középiskolai kategóriában első helyezést ért el, ezzel értékes tárgyjutalomban részesülve. A verseny és a felkészülés is izgalmas volt, melynek során értékes tapasztalatokat szereztünk az interaktivitás és a parlagfű témakörben.
Csapatunk tagjai: Szabó Vivien 13. AJ, Bartha Ágnes 13. AJ, Csák József 11. C
Felkészítő tanárunk: Papp Marianna
Bartha Ágnes