ORSZÁGOS HADITORNA VERSENY
A Honvédelmi Minisztérium megbízásából a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság által szervezett Országos Haditornán vettünk részt Nyíregyházán a Múzeumfaluban 2022. 10.12- én. A szabolcsi finálé az ország legnépesebb haditornája volt a maga 24 csapatával. Iskolánkat két 4 fős csapat képviselte.
A napot indító eligazítás után kezdődhetett is a küzdelem. Tanulóinkra légfegyveres (airsoft) lövészet, figyelés, tájékozódás, távbecslés, kézigránát hajítás célba, akadályfutás, honvédelmi totó és fegyveres váltófutás várt. Az anarcsi portán reggeltől készült a finom kenyérlángos, a házilag kelesztett kakaós csiga. Meleg védőitalt bármikor magukhoz vehettek a versenyzők és kísérőik a skanzen központjában.
A Honvéd Sportszövetség tagjai hagyományőrző sátorral készültek, ahol 1-2. világháborús felszereléseket, fegyvereket mutattak be, ki lehetett próbálni a Nyíregyházi Polgári Lövészklub lézer- és légfegyvereit is. Részletes elsősegélynyújtás előadásban és oktatásban volt része a csapatoknak. Iskolánk első csapata nagy küzdelem árán megszerezte a harmadik helyet. Az iskola másik csapata is az élmezőnyben végzett. A felkészítést segítette Ambrus Attila és Szögyényi Gábor oktatók.
Az ezüstérmes csapat tagjai:

- HORVÁTH ALEX DÁVID
- MOLNÁR ÁDÁM
- CZIDOR NORBERT
- FAZEKAS BENDEGÚZ