Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. március 29. péntek
Auguszta
A Nap kel 05:31-kor,
nyugszik 18:19-kor.

Holnap
Zalán
napja lesz.

Legutóbbi képek






 




 

XVIII. Észak-alföldi Regionális Szántóverseny-Felnőttkorú lett a porviharban

 A szeles időjárás és a teljesen kiszáradt talaj nem fogadta kegyeibe a szántómestereket a 2019. szeptember 14.-én, immáron 18. alkalommal megrendezésre kerülő Észak-Alföldi Regionális Szántóversenyen. A Vay Ádám Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a Magyar Szántóverseny Egyesület szervezésében lebonyolított rendezvényen belül második alkalommal került sor az Észak-Alföldi Középiskolások Szántóversenyére a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatásával.

 

   Hosszas szervezés és előkészítés után, verőfényes, porviharos napon Gerják József - intézményünk igazgatója köszöntötte vendégeinket, a versenyzőket és minden kedves érdeklődőt.
Továbbá köszöntőt mondott Nagy Lajos Baktalórántháza város polgármestere. A rendezvényt Baracsi Endre a megyei közgyülés alelnöke nyitotta meg.
A verseny főbírája, a Magyar Szántóverseny Egyesület elnöke, Dr. Soós Sándor az eligazítás során elmondta, hogy miért is tiszteletre méltó a baktalórántházi kollegák és barátok áldozatvállalása, elsősorban a fiatalok nevelése terén. A változó technológiai és a globális klimatikus viszonyok szélsőségei ellenére továbbra is kiemelten fontosnak tartja a forgatásos talajművelést, a szántást, és annak szakszerű végrehajtását. Ezután ismertette a verseny főbb szabályait, technikai tudnivalóit. Köszöntője végén a szlovákia Harmac község lelkipásztorának, ifj. Pohóczky Bélának megható üzenetét olvasta fel, amely az I. Gömöri Regionális Szántóverseny kenyérszentelője során hangzott el.
 
A megnyitót követően, a zöld zászló felemelkedése után megkezdődhetett a nyitóbarázda kitűzése és elkészítése, amely alapja a jól végrehajtott szántásnak. Ezt követően a versenyzők átállították az ekéiket, a folyamatos szántásra, és folytatták a versenyzést.
 
Közben a nézők és a versenyzők családtagjai sem unatkoztak kézműves foglalkozásokon vehettek részt.
A tavalyi sikereken felbuzdulva ismét megrendezésre került az Agrár Élet Magazin által kiírt Ekevas Hajító és Traktor Gyorsulási Verseny, amelyek most is igen nagy népszerűségnek örvendtek. Ugyancsak sokan kipróbálták erejüket a Bálagörgető Versenyben.
 
A Vay Ádám Szakképzőiskola, valamint az Auditker Kft. szervezésében traktor és nehézkultivátor mozgó bemutatójára került sor. Lényegében teljes portfólióját szemléltette a Kuhn Magyarország Kft., amely információs anyagokkal is állt az érdeklődők rendelkezésére. A kecskeméti cég, mint a verseny fő szakmai szponzora ezúttal is kivette részét a fiatalok díjazásában.
 
Iskolánk Vendéglátó szakmai munkaközösségének jóvoltából látványos és finom ételeket lehetett kóstolni.
Az idő repült, és hamar elérkeztek a versenyzők a záró barázda kialakításához, amely szintén fontos értékelési szempont.
Az eredményhirdetésig baráti, kisebb szakmai beszélgetések alakultak ki. A versenyzők megosztották egymással tapasztalataikat, észrevételeiket.
 
A napot a várva várt eredményhirdetés zárta, ahol Dr. Soós Sándor értékelte a versenyzők teljesítményét.
 
 
Külön kiemelendő Laskai Károly teljesítménye, aki iskolánk tanulója, megnyerte azII. Észak-Alföldi Középiskolások Szántóversenyét.
 
Köszönet illeti a verseny helyszínét biztosító Székely János mezőgazdasági vállalkozót, a verseny támogatóit és a szervezésben, rendezésben, lebonyolításban részt vett személyeket.
 
 
A  XVIII. Észak – Alföldi Regionális Szántóverseny eredményei:
 
 
Helyezés Kategória Név
I. 2-3 testű ágyeke ifj. Hurja József
II. 2-3 testű ágyeke ifj, Éles Miklós
III. 2-3 testű ágyeke Bocskai Zsolt
 
 
Helye-zés Kategória Név
I. Lófogatos Orgován János
II. Lófogatos Tokár József
 
 
 
 
 II. Észak-alföldi Középiskolások Szántóverseny eredményei:
 
 
Helye-zés Kategória Név
I. 2-3 testű ágyeke kategória Laskai Károly
II. 2-3 testű ágyeke kategória Csoba Vendel
III. 2-3 testű ágyeke kategória Szép Ádám