Digi-Média Szakkör a Vay-ban
A DIGI – MÉDIA SZAKKÖR célja volt, hogy a résztvevők megismerjék a nyomtatott, elektronikus sajtó készítését és a médiában használt tömegkommunikációs eszközök elméletét és gyakorlatát, fotózás, kamera használat, film készítés alapjait, az internet használat összefüggéseit a médiával, betekintést nyerjenek az újságírás rejtelmeibe.
A DIGI – MÉDIA SZAKKÖR TEVÉKENYSÉGÉNEK értékelése: a szakkör olyan programot adott a résztvevőknek, melynek segítségével, gyakorolhatták az anyanyelv helyes használatát, a helyesírást, a helyes és szép stílus alkalmazását.
Irányította a figyelmet a szóbeli és írásbeli kommunikáció szabályaira. Az újságírás, a sajtóismeret, a sajtótörténet érdekes, új információ birtokába juttatta a diákokat. Megismerkedtek az újságírás, riportkészítés alapjaival. A technikai eszközök, fényképezőgép, kamera, tablet, diktafon használata az érdekes, izgalmas feladatok közé tartozott, akárcsak az internethasználat összefüggései a médiával.
A tanulmányi kirándulások jó gyakorló terepei voltak az újságírói műfajok gyakorlásának., de jól szolgálták a nyírségi táj értékeinek a felfedezését is. A kommunikációs trénig játékos feladataival gondolkodtatta a részvevőket, aktivizálta a nyelvhasználatot, de a közösség fejlődést is elősegítette. A kreatív szakaszban elkészítet dokumentációs anyag bemutatása kiállításon erősítette a szakköri tagok rendszerező képességét, fejlesztette esztétikai érzéküket.
Megtanulták a nyomtatott és az online újságszerkesztést, és az anyagok dokumentálásának különböző formáit.
A projekt elérte célját, alkalmas volt arra, hogy a fiatalok kreativitását fejlessze, megismerjék az újságírás alapjainak különböző formáit, eszközeit, megismerkedjenek a szűkebb haza kincseivel, a táj, a természet értékeivel a hagyományok ápolásával, a szabolcsi emberalkotó tevékenységével. Érzik, hogy otthonuk ez a táj, melyet érdemes a sajtó eszközeivel is népszerűsíteni.
Barsy Csabáné és Kicska Gábor szakkörvezetők