Tripláztak a Vay-sok a gáton!
A „Fuss az árnál sebesebben” gondolat jegyében vártak idén minden érdeklődőt a szervezők, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (FETIVIZIG) munkatársai 2017. április 22.-én, szombaton Tiszabercelre, a műemlék szivattyútelephez.
Az iskolánkat 3 fő képviselte Szögyényi Gábor, Páskuly Gergő, Gajdos Kristóf, akik valamennyien a Baktalórántházai -Vay Ádám Középiskolai Sportegyesület tagjai.
Ezzel folytatták a „GÁTŐR FUTÁS” elnevezésű 2015. évi országos kezdeményezést, s így immár 3. alkalommal invitálták a gátra a futás kedvelőit. Tették ezt azzal a szándékkal, hogy - a hivatásuk fontosságát elismerve - tiszteleghessünk a vízügyi dolgozók előtt, akik a természetes vizeink és a vízkincsünk legjobb ismerői. Az árvizek és belvizek elleni védekezésben, a vízgazdálkodási létesítmények fejlesztésében, fenntartásában ugyanis ezen „szolgálattevőknek” a tevékenysége semmivel sem helyettesíthető.
Az elmúlt két évben az eseményt a Víz Világnapján rendezték meg, de a március végén tapasztalt, kissé rossz időjárás miatt ebben az évben a Föld Napjára tették át az időpontját a szervezők. Ki gondolta volna e döntés meghozatalakor, hogy az idei április ilyen szeszélyes lesz, hiszen az elmúlt időszak minden volt, csak nem „futás - barát”, jutott eső, hideg és szél is bőven. Ám a rendezvényt a természet most a pártfogásába vette, s azon a szombati napon a meteorológia kissé barátságosabb arcát mutatta.
Az előzetesen regisztráló első 100 jelentkezőt - a DECATHLON jóvoltából - az eseményre emlékeztető, értékes és hasznos meglepetés, egy ajándék hátizsák várta.
A regisztráció, a rajtszám átvétel és a helyszíni nevezés a Versenyközpontban, a műemlék szivattyútelep udvarán felállított sátorban történt.
A korábbi rossz idő nem riasztotta el a futás szerelmeseit, idén is nagyon sokan jöttek el erre a különleges megmérettetésre, összesen mintegy 150 fő nevezett, s ebből akadt olyan, aki két távon is indult. A legkülönbözőbb korosztályokból érkeztek résztvevők a négy táv valamelyikének megtételére, a legfiatalabb öt és fél, a legidősebb pedig 65 éves volt.
Az esemény a Tisza bal parti árvízvédelmi töltésén zajlott. Az aszfaltozott töltéskoronán a műemlék szivattyútelep mellől startolt el a mezőny, majd a különböző fordító pontoktól ide is érkezett célba.
A verseny az 500 méteres gyerekfutammal kezdődött, melyen a kisebbek a szüleikkel együtt is futhattak a jókedvű vetélkedésen.
Ezt követően a három felnőtti táv (egyéni és csapat) versenyzői egyszerre indultak el. A 3,2 kilóméteren 40 fő, a 7,2 kilóméteren 32 fő, a leghosszabb, így a legnagyobb erőpróbát kívánó 10 kilóméteres távon pedig 33 fő rajtolt.
Minden célba érkező befutó-érmet és csomagot kapott, a kategóriák első helyezettjeit pedig serleggel is jutalmazták.
Eredmények helyezései kategóriánként:
7,2 kilométeres férfi kategória:
1. Szögyényi Gábor
2. Páskuly Gergő
3. Gajdos Kristóf
Csapat helyezések:
7,2 kilométeres kategória:
I. Baktalórántházai - Vay Ádám Középiskolai Sportegyesület ( Szögyényi Gábor, Páskuly Gergő, Gajdos Kristóf)
II. ÉVISZ Trió (Varga Bence, Lakatos Zoltán, Hugyecz Tibor
III. Szabolcs Tájfutók (Liskány Diana, Zsibrita Dávid, Liskányné Jáhor Anikó)