Földtől az asztalig
A FM Közép-magyarországi Agrár - szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium agrár és élelmiszertudományi projektversenyt hirdetett. A versenyre iskolánkból is nevezett egy csapat. A csapat tagjai: Bakró Bettina 10. L, Horváth Alexandra 9. I, Sárga Enikő 9. I, Szutor Károly 10. L osztályos tanulók.
A verseny célja, az agrár- és élelmiszertudományi szakképzés területén a korszerű pedagógiai eljárás: a projektmódszer népszerűsítése, a tanulók komplex, gyakorlatorientált, problémamegoldó tevénykenységre való motiválása.
A projekt során Bodnárné Toldi Szilvia tanárnő irányításával, az iskola tankertjében általunk megtermelt zöldségekből készítettünk, látványos, egészséges és finom ételeket.
Mivel az időjárás nem a legideálisabb volt és a rendelkezésre álló idő nem volt túl sok, olyan zöldségeket választottunk ki, amelyek nem túlságosan igényesek és gyorsan fejődnek.
Első lépésként salátát, hagymát, citromfüvet és mentát ültettünk, valamint retekmagot vetettünk. Napi rendszerességgel gondoztuk a növényeket, öntöztük, gyomláltuk, fellazítottuk a talajukat. A sok rájuk fordított időt és munkát úgy hálálták meg, hogy szépen fejlődtek, napról-napra szebbek lettek.
Olyan gyorsan és szépen fejlődtek, hogy hamarosan elérkezett a betakarítás ideje. Gondosan kiszedtük a zöldségeket a talajból, megtisztítottuk és felvittük a tankonyhára.
Sokat morfondíroztunk rajta, milyen ételt készítsünk a megtermelt alapanyagból, kutakodtunk a receptek után az interneten és szakácskönyvekben. Végül két, az 1960-as években íródott szakácskönyvben találtuk meg a számunkra megfelelő recepteket, amelyeket egy kicsit módosítottunk a mai kor ízlése és a saját szájízünk szerint.
Kaszonyi Erzsébet Zsuzsanna tanárnő irányításával salátafőzeléket és hagymalevest valamint sok – sok friss, ropogós salátát készítettünk.
Az elkészült ételek egészségesek voltak, mert rengeteg növényi alapanyagot használtunk hozzájuk ezért sok vitamint, ásványi anyagot tartalmaztak.
Mivel a zöldségeket ökológiai gazdálkodási formában termesztettük, azaz nem voltak növényvédőszerekkel vegyszerezve, biztosak lehettünk benne, hogy valóban egészséges étel került az asztalra.
Mikor kiválasztottuk a recepteket a fő szempont az volt, hogy azok a zöldségek domináljanak az ételekbe, amelyeket megtermeltünk. Magunk sem gondoltuk volna, hogy a végén ilyen nagy sikerélményünk lesz, ugyanis nagyon látványos, ráadásuk finom ételek születtek. A tálaláskor és kóstoláskor nem győztünk álmélkodni, hogy egyszerű alapanyagokból is milyen nagyszerű ételeket lehet készíteni. Mindenkinek nagyon ízlett az étel. A megterített asztal mellett kicsit elérzékenyülve ültünk. Nagyon jó hangulatban dolgoztunk együtt. Jó kis csapat voltunk. Jólesett tanárnőék dicsérete is. Értelmet nyert a sok munka, mert tudatosult bennünk, hogy a kitartó munkánknak meglett az eredménye. Ezek az ételek valóban a mi munkánk gyümölcsei voltak. Az alapanyagok megtermelésétől a tálalásig minden munkafolyamatot mi végeztünk. A földtől az asztalig.
Bakró Bettina 10. L, Horváth Alexandra 9. I, Sárga Enikő 9. I, Szutor Károly 10. L osztályos tanulók.