Európai iskolák görögországi találkozóján A Comenius projekt
A Comenius projekt (2013. október 21-25.) ezen találkozóját Görögországban, Karditsa városában rendezték meg. Témájául pedig a tradicionális táncokat és öltözékeket választották. A találkozón Magyarországot és a Vay Ádám Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumot egy diák -Kozma Dávid- és egy kísérőtanár -Juhász Gergő- képviselte.
Az előzetes egyeztetések alkalmával pontosan kiderült, hogy a találkozón milyen programokra és feladatokra kell számítani és ennek szellemében készültünk a bemutatónkkal.
Az e-mailben elküldött program szerint egy 5-6 perces Power Point prezentációban kellett bemutatni hazánk nemzeti öltözeteit és táncait. Ezt Dáviddal közösen elkészítettük és begyakoroltuk, majd kiegészítettük egy klippel, melyben iskolánk tanulói adnak elő egy hagyományos Szabolcs-Szatmár-Beregi néptáncot.
Nagyon izgatottan vártuk az indulást, mert bár korábban is részt vettünk már egy nemzetközi, három napos „ACES” találkozón ez a mostani jóval hosszabbnak és összetettebbek ígérkezett.
Az utazáshoz szükséges kellékek összegyűjtése és bepakolása után október 20-án hajnali egy órakor indult velünk a transzfer a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, ahonnan reményeink szerint bécsi átszállással eljutunk Thessalonikibe és ott találkozunk a többi ország képviselőivel, majd a görög szervezők által biztosított busz elvisz minket Karditsaba.
Az utazás simán és olajozottan zajlott, így menetrendszerűen megérkeztünk Thessalonikibe, ahol a görög szervezők egy hatalmas üdvözlő táblával és még hatalmasabb mosollyal várták a résztvevő országok képviselőit. Mivel a gépünk viszonylag korán befutott a busz indulásáig még várnunk kellett néhány órát, amit ismerkedéssel töltöttünk.
Miután mindenki megérkezett elindultunk egy rövid városnézésre, melynek keretében egy másfél órás szabad program is helyet kapott Thessaloniki kikötőjében. Gyönyörű időjárás, kék tenger, és az Alföldhöz szokott szemnek kissé szokatlanul, de kellemes változatosságként hegyek mindenfelé. A séta után továbbindultunk egy hatalmas bevásárlóközpont felé ahol mindenki kényelmesen megebédelhetett, majd tovább-buszoztunk úti célunk Karditsa felé. Késő este érkeztünk meg a szállodába és bejelentkezés után gyorsan aludni tértünk a fárasztó, ám egyben élményekben gazdag és izgalmas nap után.
A következő nap reggeli után indultunk az iskolába ahol a tantestület és az igazgató köszöntötték az országok képviselőit és bemutatták az iskola működését egy kisebb túra keretében. Ezek után hasonló szellemben következett a város és környékének bemutatása, majd a városházán üdvözöltek minket a helyi hatóságok képviselői. A napot egy idegenvezetővel tartott városnézés után szabadprogram zárta.
Következő nap reggelén indultunk Mitropolis régészeti ásatásához ahol Apolló isten egyik ősi templomának romjait tekintettük meg. Innen Kronoa monostorába vezetett utunk, ahol egy szerzetes vezetésével megismerhettük a hely történetét és csodálatos ereklyéit. Majd rövid „piknik” következett és máris indultunk Plastria tavához, ami egy mesterséges tó és egyike a legmagasabban fekvő ilyen létesítményeknek Európában. A tó környékén sokféle szórakozási lehetőségre adódott alkalom, amiből az íjászatot ki is próbáltuk több-kevesebb sikerrel találva el a célpontot. A nap zárásaként átsétálhattunk a tó hatalmas gátján is, majd visszaindultunk a hotelbe.
A szerdai nap egy hosszú utazással indult Volos kikötőjébe, ahonnan egy gyönyörű hajóút vezetett a Skiathos szigetre. A sziget bemutatása után szabad programot kaptunk, majd visszafelé megálltunk Koukounari tengerpartján egy kis fürdőzésre. A nap ragyogóan sütött és meglepetésemre a tenger is kellemes hőmérsékletűnek bizonyult. Este hét órára visszaértünk Volos kikötőjébe, majd következett a hosszú utazás a szállodába. A nap végén igen fáradtan, de csodálatos élményekkel gazdagodva tértünk nyugovóra.
A következő nap ellátogattunk Kursumba a Tzami mecsethez ahol egy idegenvezető elmondta mecset történetét és bemutatta az ott talált leleteket. Ezután egy hosszabb út következett a Meteora monostorokhoz. Csodálatos hegyi tájak között vezetett az út a ’Great Meteoronhoz”, ahol sok lépcső után feljutottunk magába a monostorba. Itt szintén egy idegenvezető fogadott minket, aki elmondta monostorok történetét, a falakat borító freskók jelentőségét és bemutatta a kiállított kegytárgyakat. Lehetőség nyílt a monostor udvarának és egyéb kiállításainak megtekintésére is. Dél után Trikala erődje következett, melyet épp restauráltak így sajnos nem lehetett fényképeket készíteni. A napot városnézés majd szabad program zárta Trikalában.
Pénteken reggeli után elindultunk a városházára, ahol sokan összegyűltek, hogy megtekintsék az országok bemutatóit. Amíg a diákok felkészültek, a tanárok egy rövid értekezlet folyamán megbeszélték a projekttel kapcsolatos további teendőket. Nagyon jó hangulatban telt a prezentációk előadása, sokat nevettünk és táncoltunk miközben egymást tanítgattuk. Ezután visszatértünk a szállodába és koraestig szabadidőt kaptunk. Majd rész vettünk a görögországi találkozó záróünnepségén, ahol az iskola igazgatója kedves ajándékok kíséretében átnyújtotta az országok képviselőinek a részvételüket bizonyító okleveleket. A záró estélyen sajnos csak rövid ideig voltunk jelen, mert a következő napon várt ránk a hosszadalmas hazaút.
Szombaton reggel egy kisebb műszaki probléma után elindultunk az iskolához, ahol elbúcsúztunk a görög csapattól, majd folytattuk utunkat a reptérre és elbúcsúztunk a többi ország képviselőitől is. A hazaúton sem adódott probléma és fáradtan, de elégedetten és épségben hazaérkeztünk. Szerintem mindkettőnk nevében kijelenthetem, nagyon élveztük ezt az utazást. Csodálatos tájakat láttunk, izgalmas programokon vettünk részt és megismerhettünk egy nagyon vidám és összeszokott csapatot.
Köszönjük!