A projekt bemutatása
A projekt címe Európai Országok Természeti Szépségei. A projekt két éve alatt a partnerek együtt fognak dolgozni annak érdekében, hogy megvalósítsák a pályázat fő célját – lehetővé tegyék a tanulók számára azt, hogy
jobban megismerjék más európai országok hagyományait, és hogy bővítsék tudásukat a partnerországok természeti, történelmi és archeológiai szépségeivel kapcsolatban.
A projekt 10 (8) Európai országból egyesíti az oktatási intézményeket, a közös nyelv az angol. A tanárok biztosítják a lehetőséget tanulóik számára, hogy angolul írjanak, olvassanak és beszéljenek. A számítógép előtt töltött idő helyett a tanárok inkább alternatívabb, egészségesebb módokon fogják véghezvinni a pályázatban megfogalmazott feladatokat és célokat, kivezetik diákjaikat a természetbe, a friss levegőre és élvezik a természet szépségeit, tevékenyen részt vesznek a fizikai tevékenységekkel kombinált kellemes időtöltésben miközben információt cserélnek más Európai országokból származó diákokkal és megismerik azok természetes környezetét lés lakóhelyét. Ezáltal valódi céllal, olyan módon alkalmazzák majd az internet által biztosított eszközöket, amelyek saját hasznukra válnak. Tehát a partnerek tervei szerint a projekt folyamán új információkat szereznek más országokról, új ismerősökre, barátokra tesznek szert, fejlesztik angol nyelvtudásukat és az Európai Unió megbecsült tagjaivá válnak.
A projekt fő céljai:

- A tanulók motiválásának javítása az idegen nyelv használatára külföldi tanulókkal történő kommunikáció révén, valamint javítani idegen nyelv tanulási készségeiket
- Felkelteni a diákok figyelmét más európai országok földrajza és történelme iránt: földrajzi adottságaik, hagyományaik, kultúrájuk, népszokásaik iránt
- Tudatosítani a sokszínűséget és felhívni a figyelmet a kölcsönös tolerancia, megértés, testvériesség és együttműködés szükségességére;
- Az információs technológiai eszközök használatának fejlesztése
- Felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára
- Javítani a hozzáállást és tiszteletet a kölcsönös kulturális információcsere irányában
- A diákok tanuljanak saját országukról is és arról is, hogyan működhetnek együtt más országokból származó emberekkel.
- A résztvevők körében felhívni a figyelmet a természeti örökségek szépségeire és fontosságára
- Jobban megérteni a emberi tevékenység természetre gyakorolt hatásait és következményeit
- Bátorítani a résztvevőket arra, használják kreativitásukat és képzeletüket környezetbarát tevékenységek lebonyolítására