Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. október 4. péntek
Ferenc, Edvin, Zóra
A Nap kel 06:54-kor,
nyugszik 18:24-kor.

Holnap
Aurél, Galina
napja lesz.

Legutóbbi képek






 




 

II. projekttalálkozó Lengyelország, Bilgoraj

Iskolánk 2012. júniusában megnyerte a Tempus Közalapítvány Egész életen át tartó tanulás program Comenius iskolai együttműködések pályázatát Európai országok természeti szépségei (Natural Beauties of European Countries) címmel, amely két éves együttműködést tesz lehetővé nyolc ország között. A közös munkában iskolánk partnerei szintén egy-egy középiskola Törökországból, Lengyelországból, Szlovákiából, Olaszországból, Romániából, Görögországból és Csehországból.

A közös projekt fő célja az egyes országok kulturális és természeti szépségeinek megismerése, az angol nyelvtudás fejlesztése a folyamatos közös munka és kapcsolattartás segítségével, az országok történelmének tanulmányozása, az informatikai ismeretek fejlesztése prezentációk, videók és közös weblap szerkesztésével, valamint a környezetvédelem tudatosítása. A pályázat megvalósítására 2012. augusztus 1. és 2014. július 31. között kerül sor, melynek részeként a résztvevő országok projekttalálkozókat szerveznek, hogy diákjaink minél hatékonyabban tudjanak együtt dolgozni. A projekttalálkozók egy hetesek, melyek során az egyes középiskolák diákjai különböző témákban prezentációkkal készülnek, valamint tanáraikkal közösen felfedezik a helyi oktatási rendszert, bepillantást nyerhetnek az adott kultúrába, szokásokba, kirándulások során megismerhetik a természeti szépségeket. Eközben folyamatosan gyakorlohatják az angol nyelvet, hiszen cask így tudnak egymással kommunikálni.

A project II. találkozójára 2013. április 14.-20. között került sor a lengyelországi Bilgoraj-ban. Iskolánkat két tanuló, Kaluha Beatrix (10/G) és Lázi Eleonóra (10/E) képviselte. A találkozó témája a környezetvédelem volt, diákjainknak erről a témáról kellett tudniuk angolul előadást készíteni, illetve ötleteket gyűjteni a többi diákkal azzal kapcsolatban, hogyan javítanának a környezetszennyezés problémáján, hogyan ösztönöznék akár iskolájukban a diákokat a szelektív hulladékgyűjtésre.

Már az indulásunkkor, 14-én, vasárnap reggel izgatottan vártak a lányok, hiszen pár óra múlva szembesültek az első élményükkel, a repüléssel. Nyíregyházáról indultunk repülőtéri transzferrel és dél körül meg is érkeztünk Budapestre, a Liszt Ferenc Repülőtérre. Ekkor már nagyon bátortalanok voltak, viszont minden érdekelte őket, mi hogyan fog történni a megérkezésünk után. A gépünk 14:30-kor indult, az 1 órás repülőút alatt mondhatni máris elkezdődött a projektünk, madártávlatból csodálhattuk meg természeti szépségeinket. A vardói repülőtéren már vártak minket házigazdáink és néhny országból már megérkeztek ekkorra a csapatok. Már itt megkezdődött az ismerkedés a diákok között, akik még elég félénkek voltak. Miután mindenki megérkezett, autóbusszal indultunk tovább a több, mint 5,5 órás utunkra. Éjszaka foglaltuk el a szállást Bilgoraj szívében, a Karczma na Woli Hotelben(www.karczmanawoli.pl). Vendéglátóink előre tájékoztattak minket, hogy területeik 70 %-át erdők teszik ki, utunk során meg is csodálhattuk őket, sőt szállásunk is egy gyönyörű fenyőerdő közepén helyezkedett el.

Sok időnk nem maradt a pihenésre, másnap 8-kor közös reggelivel indítottuk az első napunkat, majd elindultunk a vendéglátó iskolánkba (Zespol Szkol Budowlanych I Ogólnoksztalcacych). Itt leginkább gimnáziumi képzést folytatnak, az itt tanuló diákok egyetemen kívánják folytatni tanulmányaikat. Egy szakképzésük jelentős, a fogászati technikus képzés. Az igazgató, Mieczyslaw Król és a diákok köszöntője után körbevezettek minket az iskola épületén, belátogathattunk tanórákra, diákjaink beülhettek a padba a helyi tanulók közé, amit nagyon élveztek.

Ezután viszont elkezdődtek a közös foglalkozások, diákjaink elmondhatták véleményüket a környezetvédelem helyzetéről, a környezetszennyezésről, hogy milyen módon lehetne ezeken változtatni, milyen módszerekkel ösztönöznék iskolatársaikat pl. a tudatos energiafogyasztásra, a szelektív hulladékgyűjtésre, a környezetük megtisztítására stb. Bemutatták azokat a termékeket, amiket újrahsznosított anyagokból készítettek. diákjaink műanyagflakonokból készítettek mobiltelefon tartót, perselyt, dekorációt. Közösen szerveztek még az utazást megelőzően a projektben részt vevő diákok műanyagkupak gyűjtést, amit itt meg is rendeztek. Délben meglepetés műsorhoz invitáltak minket a tornacsarnokba, ahova belépésünkkor legnagyobb meglepetésünkre egy Magyar sláger, a Bon Bon együttes Örökre a szívedben című dala csendült fel és több helyi diák énekelte is. Nagyon megható volt. A műsor kezdetéig ezt többször lejátszották, egyértelmű volt, hogy nagy kedvencük lett a dal. A diákok iskolai paródiáik után közös ebédre került sor, ahol már lengyel specialitásokat kóstolhattunk. meglepetés nem ért minket, hiszen a lengyel konyha nagyon hasonló a magyarhoz.


           

A délután folyamán városnézésre mentünk, közben a helyi koordinátorok, Natalia és Barbara igyekeztek részletes tájékoztatást tartani városuk történelméről, a helyi szokásokról. Megtudhattuk, hogy nagy hagyománya van a szitakészítésnek évszázadok óta, a lakosság többsége biztosította és biztosítja még napjainkban is megélhetését kézművességből. A közös programok késő délutánig tartottak.

A találkozó 2. napján a közös reggeli után erdei és hegyi túrára indultunk a Zwierzyniec természetvédelmi területre és a Roztocze Nemzeti Parkba. itt még hófödte hegyek fogadtak minket. A park gyönyörű volt, igazi mesebeli táj tárult elénk. Rövid ebédidőre álltunk csak meg, ismét helyi specialitásokat kóstolhattunk meg. Túránkat estig folytattuk, így kellems fáradsággal tértünk vissza szállásunkra.


Nem volt könnyű, de a látvány mindenkit kárpótolt:

  

Szerdán szintén hosszú erdei túrára indultunk,, később pedig megismerhettük a szomszédos Lublin városát is, ahol egy hegy tetejéről káprázatos kilátás tárult elénk. Az időjárás sajnos nem kedvezett nekünk, szinte egész nap esett, de házigazdáink a program módosításával így is kellemes időtöltést biztosítottak a csapat számára.

Csütörtökön ismét túráztunk Roztocze környezetében, utunkat visszafelé lovasszekéren tettük meg a szállásig. Este az egész csapat közös grillsütésen vehetett részt.

Péntekre az eredeti programterv szerint biciklitúrára indultunk volna a természetvédelmi parkban, viszont a kiszámíthatalan időjárást figyelembe véve a lengyel koordinátorok változtattak a programon. A délelőtt folyamán a koordinátorok megtartották a heti értékelő megbeszélést, valamint tisztáztuk a későbbi utazásokat és feladatokat, megegyeztünk a pár nap múlva megrendezendő videókonferencia időpontjáról. Eközben diákjaink az udvaron közös játékokat szerveztek. Délután Guciów falumúzeumába látogattunk, ahol a legnagyobb specialitásukat, a lengyel derelyét is.Késő délután érkeztünk vissza az iskolába, ahol búcsúvacsora keretében a helyi néptánccsapat tartott bemutatót, valamint átvehettük a résztvételünket igazoló okleveleket. Este táncestet tarottak a csapatnak.


        

Szombaton hajnalban indultunk a repülőtérre Varsóba, éjszaka érkeztünk nyíregyházára.

Az iskolánkat képviselő tanulók egész heti hozáállásukat, a közös feladatokban való szereplésüket, a többi diákkal kiépített baráti viszonyt tekintve is megállták a helyüket és rengeteg pótolhatatlan élménnyel gazdagodtak.

A Comenius csapat:

    


A házigazdákkal:

Órarend

Frissítve 2024.09.13!

EASZC


INGYENES SZAKMAI KÉPZÉSEK!!!
 

IGÉNYFELMÉRÉS



 

 
 

Nemzeti Tehetség Program