AJKP Művészeti Programhétvége
2022. november 18 – 20 között újra megrendezésre került az AJKP program keretén belül a Művészeti Programhétvége.
Péntek délután, a program megnyitása után tanulóink Nyíregyházára, a Cinema City moziba látogattak el, ahol a nachos és a kóla elfogyasztása mellett egy új akció film megtekintésével kapcsolódtak ki. Szombat délelőtt a szakmai programoké volt a főszerep.
Tanulóink egy része, néptánc foglalkozáson vett részt, ahol megismerték a Szatmári és Tirpák táncok közötti különbségeket és hasonlóságokat, majd táncolták a verbunkot, a lassú és friss csárdást. A művészetterápiás foglalkozáson részt vevő gyerekek, az önismeret és a kreativitás fejlesztésén túl, az együttalkotás élményét tapasztalhatták meg. Ebéd után Debrecenbe utaztak az Agora Tudományos Élményközpontba, ahol a tudományos érdekességek, valamint a körülöttünk lévő világ működésének játékos megismerése volt a cél. Bepillantást nyerhettek gyerekeink a fizika, kémia, biológia, botanika és természettudomány rejtelmeibe.
A finom vacsorát Nyíregyházán a McDonald’s-ban fogyasztották el. Kellemesen elfáradva tértek haza. Vasárnap szintén néptánc foglalkozáson és konfliktuskezelési tréningen töltötték a gyerekek a délelőttöt, ahol a Szatmári és Tirpák táncok ritmikai, dinamikai és plasztikai különbségek megismerése, valamint a tanulók együttműködésére épülő, konstruktív problémamegoldáshoz szükséges képességek fejlesztése volt a cél. A vasárnapi ebéd elfogyasztása után került sor a program zárására.
Tartalmas és programokban bővelkedő hétvégén vettek részt újra az AJKP tanulói.