Sportoltunk
2014. április 25-27. között rendezte meg az AJKP, utolsó előtti bennmaradásos hétvégéjét, amin a sporté volt a főszerep. Az atlétika, kerékpár, erőemelés, labdajátékok mellett a szellemi sportok, játékok is szerephez jutottak. A hétvégén az egészségmegőrzés legegyszerűbb és nagyszerűbb eszközét, a fiatalság elixirjét a SPORTot igyekeztünk előtérbe helyezni. A hétvégén a tanulók a helyi lehetőséget közül minél több sportággal ismerkedhettek meg, próbálhatták ki azt.
Pénteken délután kispályás foci, valamint esti filmnézés volt a program. A film címe a GOAL volt, ahol egy alacsony sorból indult focista életét követhettük figyelemmel. Ez azért is fontos, mivel az alacsony szociális környezetből érkező fiatalok számára a sport lehet az egyik legfontosabb kiugrási lehetőség. Erre a világon számtalan példa van. Elég például minden idők legjobb focistáját, Pelét, figyelembe venni, aki a nyomornegyedből jutott el a világhírbe a sport segítségével. A film után a jól megérdemelt pihenés zárta a napot.
Szombaton délelőtt gyalogtúra következett a baktai erdőbe, ahol a tornapálya mozgatta meg a fiatal izmokat, majd a természetvédelem jegyében a látogatók által elszórt szemetet szedték össze a tanulók. Ebéd után a 0. évfolyam a mátészalkai uszodában pallérozhatta úszótudományát, míg a többieket lovaglás, sakk és logikai játék, monopoly verseny várta. Vacsora után az időközben ismét teljes csapat, játékos sportvetélkedőn és kosárra dobó versenyen mutathatta meg ügyességét. A hétvége szervezésénél véletlenszerű csapatokat alakítottunk, mindenkinek részt kellett vállalni valamilyen sportágból, így mindenki hozzátehette a saját képességeit a csapatéhoz. A nap végén tanulóink alig várták az ágy ölelő karjait.
Vasárnap reggeli után az atlétikáé és a kerékpáré volt a főszerep. 60 és 2000 méteres futáson mérték össze erejüket a csapatok, majd kerékpár gyorsulási verseny következett. A hagyományos erős ember verseny zárta a délelőtti programot. Ebéd után az érdeklődők aerobic- foglalkozáson vehettek részt. Záráskor ajándékok és díjak tömkelege várta a megfáradt csapatokat. Úgy gondolom mindenki odatette magát a hétvégén és senki nem maradt édesség vagy tárgynyeremény nélkül.
Baktalórántháza, 2014. április 28.
Dihen Miklós szervező, AJKP- csoportvezető