AJKP-sok az Operakaland előadáson
2017. május 13-án, a VII. bennmaradásos hétvége kapcsán az országos szervezésű Operakaland rendezvénysorozat részesei lehettünk.
Ez a programhétvége különleges volt számunkra, hiszen eljuthattunk Budapestre az Erkel Színházba, s megcsodálhattuk Erkel Ferenc Bánk bán című operáját. A hétvége péntek délutáni felkészítő foglalkozással kezdődött, ahol ízelítőt kaptunk a dráma történetéről, illetve a három felvonásos operáról. A szombat hajnali ébredés, az izgatott készülődés, a vonatozás tette varázslatossá az utazást. A 4 óra 11 perckor, a Baktalórántházáról induló vonathoz gyorsan szedtük lábainkat, majd Nyíregyházáról 5 óra 26 perckor induló gyorsvonattal már 8 óra 30 perckor, Budapesten voltunk. A Keleti pályaudvartól metróval közelítettük meg az Erkel színházat, ahol 11 órakor kezdődött az előadás. Érdeklődéssel figyeltük a csodálatos díszletet, a káprázatos hátteret, a színészek öltözetét, s ismerkedtünk az opera dallamvilágával. Itt értettük meg igazán, hogy a Bánk bán népszerűségét a két műfaj, a dráma és az opera egymásra hatásának köszönheti. Az Erkel-opera lélekemelő szuggesztív ereje összekapcsolódott a dráma szövevényes árulásival, láthattunk mély emberi vívódások a köz- és magánélet között. Más társadalmi berendezkedés, más környezet, más viselet, de a vágyak és álmok találkozása és megsemmisülése kortalan és mindig aktuális. Csodálatos élményben volt részünk, a 3 órás előadás szinte pillanatok alatt véget ért. A földalattival, visszautaztunk a Keleti pályaudvarra, ahonnan 15 óra 30 perckor elindult a vonatunk Nyíregyháza irányába. A korai ébredésnek ekkor éreztük a hatását, s néha elszunyókáltunk. Este 21 órakor érkeztünk meg a kollégiumba. Vacsora után kicsit fáradtan, de élményekkel tele tértünk nyugovóra.
Erre a napra mindannyian emlékezni fogunk, hiszen az AJKP keretén belül, olyan helyre jutottunk el, ahová magunktól talán sosem mentünk volna!

Kenéz Andrásné
Budapest felé a vonaton
Az Erkel színházban