Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. december 21. szombat
Tamás
A Nap kel 07:35-kor,
nyugszik 16:02-kor.

Holnap
Zénó, Tifani, Anikó
napja lesz.

Legutóbbi képek

Cikkek

Igazgatói levél a kollégákhoz

Kedves Kollégák!
Ez az üzenet az iskola minden dolgozójához szól, legyen az nő, vagy férfi, vezető, vagy beosztott, pedagógus, vagy technikai dolgozó.
Az elkövetkező időszakban olyan bajjal kell szembenéznünk, amivel az emberek még soha nem találkoztak. Olyan bajjal, aminek nem ismerjük az igazi erejét, nem tudjuk, mikor ér véget és nem tudjuk, mennyi kárt fog okozni az életünkben. Csak azt tudjuk, csak azt vesszük észre egyre inkább, hogy nagyon komoly veszélyben vagyunk. Nem tehetünk mást, mint elfogadjuk a veszélyhelyzetet kezelő szervezetek utasításait és ajánlásait, emellett pedig próbálunk a józanész határain belül magunk is arra törekedni, hogy ezekben a napokban is élhetőek maradjanak a mindennapjaink. Az szinte biztos, hogy sok minden már nem lesz olyan, mint néhány hónappal ezelőtt. De az is biztos, hogy az ember okozta bajt ember tudja majd megoldani. Alkalmazkodnunk kell egy kicsit másfajta élethez, új prioritások kerülnek előbbre, új szokások, új napi rutinok fognak kialakulni. Átértékelődnek az emberi kapcsolatok, remélhetően többet fogunk foglalkozni családtagjainkkal, barátainkkal. A bezártság, összezártság mindenkiből más reakciót vált ki. Valaki nagyon hamar zizi lesz tőle, mások egészen jól fogják viselni.
Már az elmúlt néhány napban tapasztaltam, hogy nincs annyi rosszindulatú megjegyzés, nincs sértődés, a korábban húdefontos dolgok helyére tényleg belépnek az igazán fontosak. Minden rosszban van valami jó? Muszáj, hogy így gondoljuk!

Senki nem tudja, mikor tudunk újra hús-vér diákokkal találkozni. Nem tudjuk, mikor lesz újra részünk egy jófajta értekezletben JÉs nem tudjuk, mikor sikerül legközelebb egymás társaságát élvezni egy lazulós kiránduláson. Gyanítom, hogy mindenki azt kívánja, bárcsak mihamarabb eljönne ez az idő.

Nem tudom, hogy mennyi hét, vagy hónap kitartás kell a túléléshez, de kívánom, hogy legyen mindenkiben elég erő. Akinek segítség kell, az kérjen, aki tud adni, az adjon önzetlenül. Őrizze meg mindenki a hitét abban, hogy együtt megoldódik a legnagyobb baj is. És legyen humorotok a sötét időkben is nevetni. Vigyázzatok a gyerekekre, az öregekre és a szomszédokra. Ha leérünk a gödör aljára, nézzünk körül, jegyezzük meg, hogy milyen volt és irány felfelé. Egy hét kipipálva!
Sok türelmet és egészséget mindenkinek!
 
GJ

Legyél te is AGRÁRDIÁK!

Webmail, Kréta belépés