Mit dem interaktiven Kulturkoffer durch Europa reisen- Találkozó Baktalórántházán
A következő napon sor került a résztvevő iskolák bemutatására, és a délelőtt csapatépítő játékokkal telt, majd iskolánk bemutatása következett. A nyírbátori panoptikumban és a baktalórántházai Dégenfeld Kastélyban töltött délután igazi interaktív élményekkel tette gazdagabbá diákjainkat és vendégeinket is. A harmadik napon Nyíregyházára látogattunk, ahol a Jósa András Múzeumban a megyeszékhely történetét, a Sóstói Múzeumfaluban a régi idők népi kultúráját ismerhették meg vendégeink. A következő nap munkával telt, hiszen az addig megismert múzeumokhoz kapcsolódóan a diákok a tanárok vezetésével feladatlapokat, videókat készítettek. A délután egyik részét a Szatmári Múzeumban töltöttük, ahol Közép-Európa legnagyobb kocsi múzeumát tekintettük meg, és a múzeum tárlatai elénk tárták a környék jellegzetes népi eszközeit, mesterségeit is. A gyerekek nagy érdeklődéssel próbálták ki a régi népi játékokat is, jó hangulatban telt ez a kirándulásunk. A nap fénypontját a táncoljuk körbe Baktalórántházát programelem jelentette. Minden résztvevő ország bemutatta saját országa népi táncait, majd a Szabolcs Táncegyüttes műsora után közösen táncoltuk körbe a Városháza épületét- igazán forró hangulatban. A csütörtöki nap programjában a kommunikáció képekkel szerepelt, majd délután a diákok az országukra jellemző képeket festettek, melyek azóta iskolánk kerítésén kaptak helyet. Az ebédet és a vacsorát a Vágta Lovas tanyán fogyasztottuk el, ahol a hagyományos szakmákat is kipróbálhatták a vendégeink, a hagyományos lovas kultúra megismerésével egybekötve. Ez volt a találkozó záró estje is egyben, melyet karaokéval és közös énekléssel zártunk. Pénteken külföldi vendégeinknek még rövid Parlament-látogatást szerveztünk, majd búcsút vettünk tőlük, a viszontlátás reményében.
Az összefoglaló videót diákjaink készítették:
https://www.youtube.com/watch?v=8ywp3cK8YJo