AJKP Zempléni kirándulás programhétvége
2023. május 12. – 14. között Zempléni kirándulást és programhétvégét szerveztünk tanulóinknak. A hétvége elsődleges célja a közösségépítés és a pozitív élmények gyűjtése mellett a mozgás szeretetének erősítése volt.
A programhétvégét megelőző este a gyerekek megismerkedtek a meglátogatni kívánt helyszínekkel, és előadták a megadott témában elkészített kiselőadásaikat.
A hétvége, a program megnyitását követően, mozilátogatással kezdődött. Pénteken délután Nyíregyházára utaztunk, ahol a Cinema City moziban megtekintettük a Gyönyörű sorscsapás című romantikus vígjátékot. Ez a mozifilm kellően megalapozta a diákok jó hangulatát a hétvégére.
szervező támogató oktató

Szombaton reggel elindultunk az egész napos kirándulásunkra, a Zemplénbe. Első állomásunk a Zempléni kalandpark volt Sátoraljaújhelyen, ahol egy kellemes délelőttöt töltöttünk el. A gyerekek libegőztek, boboztak és újdonságként kipróbálhatták a kabinos átcsúszást a hegyek között. Mindenki nagyon élvezte a kalandpark nyújtotta lehetőségeket.
A kalandpark után megérkeztünk Sárospatakra, ahol megebédeltünk a Huszár Étteremben majd folytattuk tovább kirándulásunkat. Megtekintettük a sárospataki Rákóczi – várat. Azon belül végigjártuk a Rákócziak dicső kora kiállítást és I. Rákóczi György ágyúöntő műhelyének működésébe is bepillantást nyertünk. Ezután tettünk egy kis sétát Sárospatakon megtekintve a város központját és főbb nevezetességeit. Kellemesen elfáradva indultunk vissza Baktalórántházára a kollégiumba, ahol a vacsora elfogyasztása után nyugovóra tértünk.
Vasárnap délelőtt ellátogattunk Nyírbátorba a Sárkány Wellness és Gyógyfürdőbe, ahol mindenki kellemesen feltöltődött a fürdőzés élményétől és visszatérve a kollégiumba a gyerekek felkészültek a másnapi tanórákra. Összességében egy családias hangulatú hétvégén vettek részt a diákok, melyen egy kicsit ismét összekovácsolódott a csapat.
Tóth Beáta
szervező támogató oktató