AJKP- Dragon Challenge
2022.03.12-én Nyírbátorban a Dragon Challenge & Just Run megmérettetésen iskolánkból 6 fő tanulóval vettünk részt.
Két tanuló a Just Run futamain vett részt, akik a középmezőnyben végeztek. A Challenge 4 bátor résztvevője párban teljesítették a három órát, ahol ahatodik és a nyolcadik helyen zártak. A 3 órás verseny egy 1,6 km hosszú, 10 akadállyal tarkított pálya folyamatos teljesítéséből állt. A cél, minél több kört megtenni. Ez a verseny az állóképességről és a monotonitásról szólt. A feladatok miatt az ember pulzusa folyamatosan ingadozott. Nagyon megnehezítette a versenyt az, hogy állandóan akadályok alatt, felett, át, le, fel kellett mászni, valamint bujkálni.
Az elmaradhatatlan fűrészelés a kedvenceink közé tartozott. Hiszen fűrészelés nélkül nincs Dragon verseny soha. A feladatokat színesítette még a gumi húzás, a homokzsákkal célba dobás, valamint a majomlétra. A feladatok között kisebb- nagyobb futós részekkel is találkoztunk. 1 kör 1600m körül volt és az a csapat nyerte, amelyik a legtöbbet teljesített a 3 órán belül. Egy jó hangulatú versenyem vagyunk túl, ahol tisztességesen megállták a helyüket iskolánk tanulói.
A versennyel kapcsolatos költségeket az Arany János Kollégiumi Program fedezte.
Legközelebb május 21-én Tokajban áll rajthoz a Vay csapata.