AJKP-s diadal az akadályfutás keleti fellegvárában
2020.10.03-án, szombaton egy remek akadályversenyen vehettünk részt Nyíregyházán. Az Extreme Trail akadályverseny már másodjára került megrendezésre ráadásul nem kis létszámmal. Nagyon vártuk a versenyt, mivel tavaly is szuper élményekkel gazdagodtunk.
A 7km-nek ígért táv végül 8,5km lett 21 akadállyal színesítve. Mivel az időjárás kedvezett nekünk és jó időt kaptunk aznap sokan örültünk a hideg vízben lévő feladatoknak.
Minden futam indulása előtt a versenyzőket Farkas Anett (az Angelsfitt és a Huntersval-Farkas Anett alapítója) közös bemelegítésre invitálta, ami a hatékonysága mellett nagyon jó hangulattal szolgált.
A pálya nagyon igényesen lett kialakítva. Az útvonalat végig szalagok jelezték, a feladatoknál segítőkész önkéntesek vártak. Véleményünk szerint a legjobb akadályok közé tartozik a gumifal megmászása, de nagyon örültünk, hogy szinte mindenkinek sikerült leküzdenie a sajtfalat. Volt pár nehéz feladat, amit nem tudtam teljesíteni, de persze kaptunk büntetést cserébe. Ilyenkor egy kijelölt területet kellett pókjárásban megtenni. Szerencsére ez nem esett a nehezünkre, hiszen felkészülten vágtunk neki a versenynek. Tudjuk, miben kell fejlődnünk, hogy minél kevesebb büntető feladat legyen legközelebb. Ajánlom mindenkinek az Extréme Trail akadályversenyt, aki szeret sportolni, kipróbálná magát vagy szeretne egy kis aktív pihenést a barátaival eltölteni.
Iskolánkat 11 fő képviselte, ebből 6 fő, AJKP-s tanuló. A kiválasztott hat tanuló hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű, mindannyian iskolánk Arany János Kollégiumi Programjának tagja. Egy fő pedagógus, valamint 1 végzett diákunk is rajthoz állt. A felnőtt férfi kategóriában Vay-s tanuló állhatott fel a dobogó legtetejére Horváth Alex Dávid személyében. Ebben a korcsoportban Szilágyi Dániel Szebasztián a 11. valamint Vaszilkov Richárd a 14. helyen értek célba.
A női csapat kategóriában 3 versenyző összesített ideje alapján a Vay-s lányok a harmadik helyen zártak. A csapatot Szilágyi Klaudia, Tóth Nóra és Koscsó Viktória alkotta.
Iskolánk tanulói közül még egy lány csapatban volt érdekeltségünk, akik a dobogó második fokára állhattak fel. A csapatot Bakos Szabina, Németh Rita és Kiss-Bodolai Fanni alkották.
A férfi csapatok közül a Kiss Roland Krisztián, Kiss Attila és Szögyényi Gábor trió győzedelmeskedett.