AJKP gólyatábor
A 2015/2016-os tanév megkezdése előtt a kollégium nevelőtanárai újra azon dolgoztak, hogy az új AJKP-s diákok még a suli megkezdése előtt megismerkedhessenek egymással, legyen egy hely, ahol jól érezhetik magukat, egy hely, ahonnan kellemes élményekkel gazdagon térhetnek haza.
Ez a hely idén is a Vay Ádám Gimnázium Mezőgazdasági Szakképző Iskola Kollégiumában megrendezett gólyatábor volt augusztus utolsó hetében. Hétfőn délelőtt minden kisdiák izgatottan lépett be a kollégium ajtaján, mit sem sejtve mi vár rájuk a hét folyamán. Miután mindenki sikeresen elfoglalta szálláshelyét, egy rövid tájékoztatót tartottunk gólyáinknak, hogy milyen programok színesítik kollégiumi életüket a tábor ideje alatt. Ezután egy finom ebéddel kezdtük meg ismerkedési napunkat. A gyerekek először is megismerkedhettek a kollégium vezetőjével, aki nagyon szívélyesen fogadta őket, majd tájékoztatást tartott nekik a program fontosságáról, céljairól. Ezután az osztályfőnök is megtisztelte őket jelenlétével, aki hosszas beszélgetés során igyekezett kicsit közelebbről is megismerni leendő nebulóit. Végül a kisgólyák csoportnevelői is lehetőséget kaptak arra, hogy összebarátkozzanak leendő diákjaikkal. Először közösen névjegykártyákat készítettek, amit a nap hátralévő részében mindenki magán viselt, ezzel is segítve azt, hogy minél előbb megtanulják egymás neveit. A továbbiakban játékos ismerkedős és csapatépítős feladatok segítettek abban, hogy összekovácsolódjanak az akkor még egymásnak szinte idegen emberkék. Ismerkedés után már alig várták a kerékpártúrát, ahol még több időt tölthettek egymással. A túra során elsődleges célunk az volt, hogy felfedezzék városunkat, melyben az elkövetkezendő 5 évüket töltik majd. A biciklizés fáradalmait egy fagylaltozás tette elviselhetőbbé a nagy forróságban. A kollégiumba visszaérve megkezdődtek az előkészületek az esti szalonnasütéshez, grillezéshez, ahol az esti tábortűz fénye körül új barátságok szövődtek.
Másnap a gólyák a bemeneti mérések után látogatást tettek Nyírbátorba, ahol a program első felében a Minorita és a Református templom között húzódó Várostörténeti sétányon haladtak végig, miközben megismerhették a Báthoriak történetét, és a nyírbátori sárkánykultusz gyökereit életnagyságú szoborillusztrációk kíséretében. A közeli Sárkány Welness és Gyógyfürdő biztosított kellemes kikapcsolódást a nyár végi forróságban a kisgólyák számára. A fárasztó és élmény dús nap után elégedetten tértek nyugovóra kollégistáink.
A szerdai nap szintén tartogatott meglepetéseket. Ezt a napot a sport jegyében szerveztük számukra, amely során a diákok 3 csoportban forgószínpadszerűen vettek részt a különböző foglalkozásokon. A reggel az AJKP bemeneti mérés részét képező fizikai felmérés részeként középtávfutással (2000méter) kezdődött. A legtöbb tanuló, amíg a saját kondíciója bírta, hatalmas lendülettel fogott neki a táv teljesítésének.
A fizikai felmérés a statikus gyakorlatokkal folytatódott. Felmértük a fekvőtámaszt és a felülést 30 mp alatt, a függeszkedést illetve a helyből távolugrást. Ez a felmérés arra is alkalmas, hogy kiszűrjük a „gólyák” közül a sport iránt érdeklődő tanulókat, akiket az iskolai sportkör, illetve az AJKP-s sportrendezvények csiszolnak tovább. Az airsoft és a további sportvetélkedők biztosították, hogy az aktivitás vonala délután sem szakadjon meg.
A kreatív foglalkozás keretében a kollégium közös helyiségeinek feldíszítéséhez készítettek papírból függődíszeket és színes dekorációkat a gyerekek, amelyben nagyon ügyesek és ötletgazdagok voltak.
A vacsora után egy helytörténeti vetélkedő keretén belül ismerhették meg a másnapi szatmári kirándulás helyszíneinek nevezetességeit, látványosságait. Előzetesen láthatták Móricz Zsigmond szülőfaluját, Tiszacsécsét és Nemzeti Himnuszunk "bölcsőjét" Szatmárcsekét. Miután kis gólyáink megfelelő tudásra tettek szert, csoport munkában dolgozva kitöltöttek egy feladatlapot, amelyhez egy Activity játék keretén belül további pontokat szerezhettek. A diákjaink élvezték a "mutatós" "rajzolós" "ki nem mondható" feladatokat. Az estét egy jó hangulatú filmmel zártuk.
Csütörtökön az említett körút előtt viselkedés protokoll, kommunikációs, és tanulás módszertani foglalkozásokon vettek részt a tanulók szintén csoportbontásban.
Majd következett a várva várt kirándulás. Az első állomás Mátészalka volt, ahol a Szatmári Múzeumba látogattak el a tanulók. Ezután megtekinthették a közel 100 darabból álló közlekedési eszközök (szekerek, szánok, taligák, gazdasági eszközök) gyűjteményét. A következő állomás Túristvándi volt, ahol a település nevezetességei közül az ipartörténeti műemléket a Túristvándi Vízimalmot nézhették meg. Tovább haladva Szatmárcsekére érkeztek, ahol Kölcsey Ferenc sírjára koszorút helyeztek el a gyerekek. Elszavalták a sírkertben nemzeti imánkat, a Himnuszt. Majd Tiszacsécsén Móricz Zsigmond szülőházát ismerhették meg. Az emlékház táblájára koszorút helyeztek el. Kicsit fáradtan, de élményekkel teli tértek haza diákjaink, de a napnak még nem volt vége, hiszen egy búcsúest várta a gólyákat. A diákok az utolsó estén már felszabadultan szórakoztak, mintha évek óta egy csapatot alkotnának. Mindenki táncolt az est folyamán mindenkivel. Az utolsó nap baráti búcsút vettek egymástól.
Pénteken a tábor zárásaként a szülői értekezleten mi pedagógusok a szülőkkel is megismerkedhettünk és megbeszélhettük a jövő céljait, terveit. Ezt követően egy pazar svédasztalos ebéd keretében volt lehetőség, hogy az új kapcsolatokat tovább mélyítsük egymással.
A tanulók rengeteg élményekkel gazdagítva hagyták el kollégiumunkat a mihamarabbi viszontlátás reményében. Kellemes emlékekkel utaztak haza két napra, hogy kipihenve a gólyatábor fáradalmait újult erővel léphessenek immáron teljes jogú középiskolásként a VAY falai közé...
Tóth Beáta
AJKP csoportnevelő