Észak-magyarországi AJKP szakmai, tanulmányi programhétvége
Az AJKP keretein belül 2018. május 25-26-27-én Kaluczki Gyula, Kenéz Andrásné és Rostás János Tiborné kísérőtanárok vezetésével Észak- Magyarországi szakmai, tanulmányi kiránduláson vettünk részt.
VII. AJKP-AJKSzP Országos Erő-állóképesség Verseny
Végre elértük a hetedik versenyünket, ahol ismét új nevezőnek örülhettünk Salgótarján csapatában, akik bebizonyították, hogy újoncként is lehet eredményesen és lelkesen versenyezni.
AJKP - XII. Országos Művészeti Fesztivál, Pécs
Az idén háromnapos (2018. április 6-8.) Arany János Kollégiumi Program iskolái számára rendezett programsorozaton vettünk részt. A verseny házigazdája a helyi Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola volt. Nagy élmény volt már a távoli helyszín meglátogatása is, hiszen Szabolcs megyéből nem minden nap utazhatunk el Pécsre.
AJKP-s diákok a regionális verseny
Az áprilisi országos verseny után újabb megmérettetés várt iskolánk diákjaira, immár Ófehértón, ahol 11. alkalommal került megrendezésre az olimpiatörténeti szellemi vetélkedő.
Kollégiumi „Határtalanul!” – Újrahasznosítjuk!
A „Határtalanul! „pályázati program keretében 2018. április 09.-13. között 25 fő diák és 3 fő kísérőtanár érkezik intézményünkbe a szlovákiai Szepsi település szakközépiskolájából.
Kollégiumi Farsang
A 2018.02.14-én megrendezésre kerülő farsangi kollégiumi ünnepség szellemi és fizikai megmérettetések sorozata volt.
Kollégiumi mikulás
- Te, Mikulás! - szólt nagyot ásítva, miután szárnyrakeltek egy újabb város felé.
- Mondd, te kitől kapsz ajándékot!?
- Az én ajándékom a gyermekek mosolya.
- Mondd, te kitől kapsz ajándékot!?
- Az én ajándékom a gyermekek mosolya.
Zeke László
Kolis Adventi készülődés
A 2017/2018-as tanévben is nagy izgalommal vártuk a karácsonyt megelőző adventi bennmaradós hétvégét, melyre november 24-25-26-án került sor.