Cikkek
LABDARÚGÁS ORSZÁGOS DÖNTŐ
A nálunk megrendezett kispályás labdarúgás megyei elődöntő győzelemmel zárult számunkra. Ezután következett a hat csapatos megyei döntő, ahol ismételten győzelmet arattunk. Innen egyenes út vezetett az Országos Diákolimpiai Döntőbe, ahol Szabolcs- Szatmár Bereg megyét csak a mi iskolánk képviselte.
Iskolánk először vett részt V-VI korcsoportos kispályás labdarúgás Országos Döntőjében. Ez a megmérettetés Zalaegerszegen május 27-29 között került megrendezésre. Ezen a döntőn 20- csapat vett részt, amely 245 csapatból kerül ki. A technikai értekezleten sorsolással 4db 5-fős csoportok kerültek kialakításra. A csoportokon belül a csapatok körmérkőzéses rendszer alapján döntötték el a helyezéseket, majd keresztjátékokkal és helyosztókkal a további eredményeket. Csoporton belül 4 mérkőzést játszottunk, ahol minden lehetséges variáció szerepelt a játékunkban. Volt győztes meccsünk, vesztes meccsünk, büntetőkkel egyszer diadalmaskodtunk azonban viszont egyszer büntetőkkel mi húztuk a rövidebbet. Első nap utáni kialakult eredmények alapján másnap a 9-12 helyezésért versengtünk. Vasárnap egy győzelemmel és egy vereséggel végeredményként a 10.helyen zártunk. A csapat nagy többsége iskolánk Arany János Kollégiumi Programban résztvevő tanulói.
Labdarúgó csapat tagjai:
Majoros Sándor
Horváth Alex Dávid
Kanalas Dániel
Szilágyi Dániel Szebasztián
Horváth Attila Ákos
Kasza Ákos
Nagy Péter
Kanalas Ferenc
Maleskovits Dávid Márton
Maleskovits Kristóf Rudolf
Gratulálunk nekik és további szép sikereket kívánunk!