Búcsúztató beszéd
 
Kedves Végzős Diáktársaim!
 

Nehéz szívvel álltok itt most Előttünk: tanáraitok, szüleitek és társaitok előtt, hiszen valami véget ért, búcsúznotok kell az alma matertől, ami 4-5 évig adott otthont tanulmányaitoknak.
Hallanátok most ezeket a szavakat…..a szalagavató sem volt már hagyományos, s a ballagásotok is rendhagyó. A koronavírus meghatározta az utolsó két középiskolai évetek napjait, talán el is vett valamennyi élményt, de adott valami mást.
        
Megtapasztalhattátok a hagyományos tantermi és a digitális oktatás előnyeit és hátrányait. Most a magyartanárotok kérésére készíthetnétek összehasonlító táblázatot, de igazából nem lenne hely benne a sok szempontot végig írni.

Szerencsések vagytok! Miért?  Középiskolai életetek két évét, a kamaszszárnyaitok bontakozását a szokványos keretek között tettétek: ismerkedés, néha szorongás, osztálykirándulások, unalmas iskolai ünnepek, Vay napokon versenyzés, s még sorolhatnám. Sok-sok élmény, melyek nyomot hagytak az életeteken.

Majd jött 2020. márciusa, ami alapvetően megváltoztatott mindent. S itt a kulcs! Változás, melyhez alkalmazkodtatok, a tanári jelenlét hiányához, a tananyag önálló vázlatolásához, a feladatok önálló megoldásához, a kréta-DKT használatához, a folyton lefagyott rendszerrel való türelemhez. Mindezek egy új diákmagatartást, egy új tanulói összefogást eredményeztek: megtanultátok hogyan kell utolsó pillanatban csatolni a házit, melyik osztálytársakra számíthattatok, hogy elküldje a megoldásokat, hogyan lehet a redmentát kijátszani, élénk messenger kapcsolatokat, csoportokat működtettetek.

Megismertétek szüleitek új oldalát, a pótpedagógust, akinek lehet kérni a segítségét, aki segített a rendszert nem szeretni, illetve akár türelmetlenül várni, mikor nem lesz otthon a gyerek. Vitathatatlanul más volt ez az időszak, s éppen ezért értékeltétek/értékelitek a személyes kapcsolattartást, ha néha be kellett jönni felkészítő órára, repültetek, nem is a tudásszomj miatt….Hanem mert végre TALÁLKOZHATUNK….Most már hiányzik a tanár is, nem is a magyarázat, hanem csak lássátok.

Pár hónapja alig vártátok a szeptembert, hogy újra iskola legyen: az utolsó év- szalagavatós tánc, szalagtűzés.  Majd minden másképp alakult. Teljesen természetellenes diákgondolkodás…kérdezitek folyton  az oszit: mikor mehetünk már iskolába? Ti már csak írásbeli érettségire érkeztek a megszokott padokba, ami most még inkább felértékelődik számotokra, hiszen nem csak a próbatétel helye és ideje lesz, hanem az újralátás, a búcsúzás időszaka is.

Használjátok ki ezt az időt, beszélgessetek, idézzetek emlékeket! Soha ne felejtsétek, Ti különlegesek vagytok, mert ebben a digitalizált világban is megálltátok a helyetek, felkészültetek a felnőtt életre, s ami a legfontosabb értékessé vált számotokra a személyes kapcsolat.
 

---

Tisztelt Tanáraink, Kedves Diáktársaim!

Négy illetve öt évvel ezelőtt, amikor először jöttünk az évnyitóra, még nem gondoltuk, hogy ilyen hamar elrepül ez a pár év.
Emlékszem, hogy tőlünk zengett az egész folyosó és valószínű, hogy a tanári is. Az emlékek, a barátságok, a dolgozatok lelki-érzelmi megterhelései, idegtépő percei mindenképpen megmaradnak. Nem, nem voltunk tökéletes közösség, vitatkoztunk, veszekedtünk, de ha kellett összefogtunk, kitartottunk egymás mellett. Ezek mind-mind olyan pillanatok, amiket sosem felejtünk majd el. Szívesen gondolunk vissza majd az együtt töltött évekre, a közös élményekre.

Utolsó évesként jórészt nem az iskolapadot koptattuk, hanem digitális oktatás keretei között tanultunk. Eleinte ez tetszett nekünk, mert nem kellett korán kelnünk, tetszőleges sorrendben oldhattuk meg feladatainkat, több szabadidőnk maradt. A hónapok múlásával azonban rájöttünk, hogy felborultak mindennapjaink: időnk jó részét a számítógép előtt töltöttük, a tananyag feldolgozása nagyobb erőfeszítésbe került kontaktórák nélkül, sokat voltunk egyedül, a társakkal való beszélgetések elmaradtak. Elmondhatjuk, hogy így nehezebb készülni az érettségi vizsgákra, de bízunk abban, hogy elegendő tudásra tettünk szert, hogy ezzel a kihívással is sikeresen megbirkózzunk.

A végzős évfolyamok nevében szeretném megköszönni a tanárainknak, különösen az Osztályfőnököknek, hogy minden nehézség ellenére is jó útra tereltek minket, példát mutattak nekünk, és embert faragtak belőlünk. Köszönjük atámogatásukat, segítségüket, az iránymutatásaikat és azt a rengeteg tudást, amelyre nélkülük soha nem tehettünk volna szert. Hálásak vagyunk azért, hogy bíztattak és bátorítottak minket, hogy hozzájuk bizalommal fordulhattunk.

Továbbá köszönjük szüleinknek az eddigi évek biztos támaszát és féltő gondoskodásukat, támogatásukat, valamint azt, hogy hittek, és továbbra is hinni fognak bennünk.  Most kezdődik el igazán az életünk, de azért még szükségünk van a tapasztalataikra, tanácsaikra, hiszen a középiskola falain kívül még nagyobb megpróbáltatások várnak majd ránk.

Diáktársaim! Sok szerencsét kívánok nektek a végzős osztályok nevében. Legyetek kitartók, és hallgassatok tanáraitokra, hiszen mi is csak az utolsó pillanatokban jöttünk rá, hogy jobb lett volna tanácsaikat mindig megfogadni! Most mindannyian nagy kihívás előtt állunk, hiszen számot kell adnunk eddigi tudásunkról; de ez a nap még legyen az ünneplésé és az emlékezésé.

Gondolataimat egy idézettel szeretném zárni:

"Nézz vissza most egy percre, nézz az útra
Nézd meg, mit tett, mit alkotott a munka,
Nézz vissza…aztán ismét csak előre,
S indulj tovább az alkotó jövőbe."         /Kiss Jenő/
 

Tóth Vivien Evelin
12/A