Cikkek
Kolisok az olimpiatörténeti szellemi vetélkedőn.
A márciusi országos verseny után újabb megmérettetés várt iskolánk diákjaira, immár Ófehértón, ahol 10. alkalommal került megrendezésre az olimpiatörténeti szellemi vetélkedő. A jubileumi alkalomra az olimpiai bronzérmes (1960 Róma), hétszeres válogatott kapus( első válogatott mérkőzésén 134 000 ember előtt debütált Skócia ellen) Honvéd – ikon, Puskás Ferenc egykori csapattársa,
Faragó Lajos, és a korábbi válogatott kapus, Belgiumban is légióskodó Gelei Károly, az olimpiai bajnok Geleí József fia tette tiszteletét. A Magyar Olimpiai Bizottság részéről Győr Béla, a MOB Emlék és Hagyományőrző Bizottságának tagja (játékvezetők egyikeként is), valamint Lehmann László, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára képviselte a szervezetet.
Idén nyolc csapat a felvidéki Nagykapos, Baktalórántháza, Beszterec, Nyírkércs, Nyírbátor, Nyíregyháza csapatai mérték össze tudásukat.
A feladatok között, olyan kérdések is szerepeltek, amelyek sportújságírókat is fejtörésre késztetnék.
Például:
- melyik úszónk nyert 1984–ben New Yorkban négy paraolimpiai bajnoki címet?
-melyik labdarúgó –világbajnokságon hogy hívták a kabalaállatot.
Gyanítom, hogy Tapavicza Momcsilló vagy Dáni Nándor pályafutása sincs meg mindenkinek a fejében.
Iskolánkból két tanuló, Lakatos Viktor 10.B és Lakatos Gábor 9.AJKP képviselték a felső korcsoportot, és nyertek bronzérmet ebben a kategóriában.
Az összesített csapatversenyt nagy csatában a házigazdák nyerték.
Gelei Károly (balról a második) és a balján álló Faragó Lajos segédkezett az éremosztásban.
Ebéd és eredményhirdetés után a két díszvendég beszámolóját hallgathatták a jelenlevők. A hamarosan 85. esztendős Faragó Lajost arra kérték fel, hogy adjon tanácsot a fiataloknak.
„Szeressetek mozogni és szeressetek játszani- hangzott az útmutatás. Ha pedig fáradtak vagytok, egyetek egy jót, menjetek ki az utcára, de ne szálljatok fel semmilyen járműre, hanem sétáljatok még két megállót és boldogok lesztek. Ennyi a titok”.
És ezen kívül: „Egy igazi sportnemzet csak úgy épülhet, ha a múltbeli sportsikerek emlékét is megfelelőlen ápolják”.
E jótanácsokat megfogadva szeretnénk iskolánk hírnevét tovább öregbíteni, s versenyeken helytállni.
Major Csaba
nevelőtanár