Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. december 21. szombat
Tamás
A Nap kel 07:35-kor,
nyugszik 16:02-kor.

Holnap
Zénó, Tifani, Anikó
napja lesz.

Legutóbbi képek

Cikkek

„Nyírségi és érmelléki magyar nyelv(sz)építők”

2014. november 14. péntek

A Vay Ádám Gimnázium udvarán 22 diák és az őket kísérő Tóthné Farkas Zsuzsanna, Antalné Nyárádi Csilla és Nagyné Varga Mária tanárnők kíséretében reggel 8 órakor elindultak Érmihályfalvára. Az útvonal Nyírbátor-Nyíradony-Nyíracsádon vezetett keresztül Mihályfalvára .

 

 A Barantó kempingnél Boda Brigitta tanárnő és 2 diák várta a csoportunkat. A szálláshely elfoglalása után vendéglátóink kíséretében az Érmihályfalvi 1. számú Mezőgazdasági Főgimnáziumba kísértek, ahol már várt ránk a 22 diák, Zeffer Tímea igazgatónő, és Szilágyi József, az iskola egyik szaktanára. Az ünnepélyes köszöntőt és a programismertetőt Dejerdan Stefánia aligazgatónő mondta, majd Nayakó József polgármester is köszöntötte a csoportunkat.

A Himnuszaink eléneklése után a Vaysok - megköszönve a szívélyes vendégfogadást - egy kis ajándékkal és Zelk Zoltán versek szavalásával kedveskedtek vendéglátóiknak.

Mihályfalvával ismerkedve megtudtuk, hogy a települést az első oklevelek 1270-ben említik, mint a Turul nemzetség birtokát, majd Mátyás király uralkodása alatt 1458-ben városi rangot kapott. A mihályfalvi diákok és tanárok bemutatták az iskolát, és közösségi munkájuk gyümölcsét, a szép pihenőparkot.

Ebéd után diákjaink a bemutatkozását követően ismerkedő-csapatépítő játékos fogalakozáson vettek részt a Bartók Béla művelődési házban, ahol a megismerkedés izgalmai is feloldódtak.

Szívesen időztünk volna még e jó hangulatban, de programunkhoz híven az érmellék híres nyelv/sz/építőinek nyomába eredve meglátogattuk Kazinczy Ferenc szülőházát, és a szomszédságában található Emlékmúzeumot, ahol a remek felkészültségű helyi idegenvezetőnk, Terike néni sok érdekességet mesélt Kazinczy Ferencről, munkásságáról és Fráter Lóránd regényes életéről. Két teremben Kazinczy–portrék, iratok, fényképes dokumentumok, személyes tárgyak találhatók, mellette pedig Csiha Kálmán püspök emlékszobáját is megnézhettük.

A ház udvarán lévő aradi vértanú Kazinczy Lajos emlékműve körül diákjaink verseket szavaltak Kazinczy Ferenc és Ady Endre műveiből.

A Művelődési ház előtti parkban felkerestük szobrát Érsemjén három nagy szülöttének, mely után a kultúrházban a Nyíló Akác néptáncegyüttes műsorát követően mindenki örömére táncházzal folytatódott a délután.

Visszatérve Mihályfalvára már vártak bennünket a „gólyák”, hogy a Gólyabálban folytathassuk az estét, ahol Tóthné Farkas Zsuzsanna tanárnőt zsűrizni is felkérték. Élveztük a csapatok közötti versengést a legjobb osztály, illetve a gólyakirály és a gólyakirálynői cím elnyeréséért. Vacsora után kezdődött a buli, amit mindenki nagyon várt, ahol elmélyülhettek a frissen szövődött barátságok.

Élményekkel teli nap után tértünk vissza a szállásunkra, a hajdan volt Csiha püspök birtokán lévő Barantó kempingbe.

 

2014 nov. 15. szombat

 Reggeli után, melyet a szálláshelyünkön fogyasztottunk el, elindultunk a mihályfalvai diákokkal együtt Nagyváradra, hogy Ady nyomába eredve felfedezzük e gyönyörű „peceparti párizs” műemlékeit.

Első megállónk a „kanonok sor” oldalában a Székesegyház mellett volt, Ady 1902-ben a váradi Vasárnapi újságban megjelent „Egy kis séta” cikke kapcsán. Megcsodáltuk Erdély legszebb barokk székesegyházát és püspöki palotáját. A városalapító Szent László szobránál készítettünk néhány fotót, majd folytattuk utunkat a városban.

A Körös partján a Fekete Sas palota mellett leparkolva nagy sétát tettünk Váradon. A Ferdinánd, majd a Bémer téren az Emke kávéháznál megállva a múltra emlékezve Ady verseket szavaltak diákjaink, s felidéztük Ady és a váradi kortárs írók-költők törzshelyének életét. Itt alakult meg a Holnaposok Társasága, akiknek az elmúlt évben avatták szoborcsoportját az Ady líceum és Fő utca sarkán, melyre újabb Ady versek szavalásával emlékeztünk.

A Fő utcán végigsétálva eljutottunk az Ady Múzeumhoz, a hajdan volt Mülleráj cukrászdához, nagy költőnk másik kedves törzshelyéhez.

A kiállításon betekintést nyertünk Ady egész életútjába, munkásságába „Az értől az óceánig”. Fotókon, korabeli dokumentumokon és e felújított szép kiállításon keresztül betekintést nyertünk egy hajdani „redakcióba” és „kávéházba”, ami felidézte azt a miliőt, ami Léda személyisége mellett oly nagy hatással volt Ady nagyváradi korszakára.

Kirándulásunkat ebéd után folytattuk Csucsára, a Boncza–kastély és a nemrég elkészült új Ady és Csinszka emlékének szentelt kiállítás megtekintésével.

A napsütéses szép őszi időt kihasználva, a hegyoldalra kúszó parkban felkerestük a kastélyt Adyéktól megvásároló Goga és felesége Vetúria asszony mauzóleumát, és az 1579-ből származó, a szilágyságból ide telepített fatemplomot, mely a néprajzi múzeum szomszédságában ma ortodox apáca kolostorként működik. Sajnos a Goga múzeumba nem kaptunk bebocsátást, mert leltározzák a műemlékeket. A parkban diákjaink Ady verseket szavalva felidézték azt a korszakot, amit a költő Csucsán töltött Csinszkával.

Utunk során megcsodáltuk az Erdély történelmi kapujának számító ”Király-hágó” tetejéről az őszi ködbe burkolózó bihari Érchegység vonulatait.

Estére értünk a Barantón lévő szállásunkra, ahol finom vacsora és közös munka várt ránk: a naptárkészítés, kirándulásunk fontosabb állomásain készült fotók válogatásával. Közkívánatra ez az est is közös bulival zárult.

 

2014. nov. 16. vasárnap

Reggel 9-kor - miután a városháza parkolójában vendéglátóink csoportjával kiegészültünk -elindultunk érmelléki körutunkra. Sződemetert kalandos, hepe-hupás úton közelítettük meg, megérkezve pedig a falu központjában a kis református templom kertjében megkoszorúztuk Kölcsey Ferenc egészalakos szobrát és közösen elénekeltük a Himnuszt.

Tasnád szélén megszemléltük a jó ütemben fejlődő termálváros üdülőövezetét. Érkávásnál elkanyarodtunk Ady szülőfalujába Érmindszentre, hogy bejárjuk a hét szilvafás Ady birtokot. Múlt évben adták át a felújított nádfedeles szülőházat és az Ady kúriát, ahol újabb verseket szavaltunk, majd az Ady szobránál koszorúztunk.

Nagykárolyban a Károlyi kastély szomszédságában ebédeltünk, ahol a kis park egyik szélében Petőfi mellszobrát is megtekintettük, hisz a költő itt ismerkedett meg Szendrey Júliával, és felfedeztük Kaffka Margit szobrát is, aki a közeli házban született.

Visszaérkezve Érmihályfalvára a diákok megzenésített Ady verseket énekeltek, s felidézték az eltelt három nap eseményeit.

Késő délutánra járt, amikor elköszöntünk kedves vendéglátóinktól, új barátainktól. 2015 márciusában nálunk folytatjuk a kalandozást, a közös munkát.

Viszlát! Köszönjük a szíves vendéglátást, kalauzolást!

                                                                                                            Nagyné Varga Mária

Legyél te is AGRÁRDIÁK!

Webmail, Kréta belépés