Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. december 21. szombat
Tamás
A Nap kel 07:35-kor,
nyugszik 16:02-kor.

Holnap
Zénó, Tifani, Anikó
napja lesz.

Legutóbbi képek

Túl a tengeren, ahol most is nyár van....

A „Wir in Europa-Zukunft gestalten” c. Erasmus + pályázatunk harmadik mobilitása 2018. februárjában két diák és egy kísérő tanár kiutazásával valósult meg. Utazásunk célja a csodálatos spanyol sziget, Gran Canaria volt, ahol a 3 országos- (német - spanyol - magyar) - projekt partnerintézménye található.

Drabik Abigél (11. E) és Süket Tamás (9. A) osztályos diákok voltak azon szerencsések, akik a télből a nyárba utazhattak. Abigél már a projekt kezdetétől együtt dolgozik a két külföldi csoport diákjaival, Tamás októberben kapcsolódott be a munkába és nagy öröm számára is, hogy részt vehetett ezen az utazáson.

S hogy mi minden történt?  Előadást hallgathattunk meg az integrációról és a migrációról, a menekültekről. És tisztáztuk, hogy minden ember joga a migráció, (lakó)helyének szabad megválasztása. Az iskola diákjai között is sokan vannak, akik „külföldiek” és tőlük is megkérdezhettük, ők, hogyan illeszkedtek be? A „Sage es mit Musik” (mondd el zenével) programelem kapcsán különféle dalokat dolgoztunk fel játékosan az integrációval, összetartozással, reménnyel (Color Esperanza) kapcsolatban.  Közösen elmentünk kirándulni Las Palmas-ba, ahol a csodálatos óceán parton sétálhattunk végig, de eközben is dolgoztunk, olyan embereket kerestünk, akik már a szigeten élnek hosszabb ideje, de ruházatuk vagy nyelvük arra utal, hogy ők más országból érkeztek. Velük rövid interjút készítettünk, és az a tapasztalatunk, láthatóan jól integrálódtak. Nagyon érdekes volt, hogy egy süket-néma jelnyelvet használó hölgy mutatott néhány egyszerű szót, kifejezést, majd Pablo López Tu enemigo c. dalát is végig mutogatta ezekkel a jelekkel.

„Projektünk harmadik találkozója Gran Canaria-n volt, ami nagyon jól sikerült. Most is sokat dolgoztunk, de a munka mellett akadt idő a szórakozásra és a kikapcsolódásra is. A hétvégét a fogadó családokkal töltöttük, akik számos programmal készültek számunkra. Ezalatt az idő alatt megismertük a Canaria nevezetességeit, látványosságait, gasztronómiáját és az ottani élet mentalitását. Bepillantást nyerhettünk az iskolai életbe és együtt dolgozhattunk spanyol diákokkal a projekt egyik új, Afrikával foglalkozó részén. Végül az iskola falára is felfestettük magyar nyelven is a projekt címét különböző motívumokkal, melyek a projekt lényegét szimbolizálják: szeressük egymást, legyen összetartás a különböző népek között-, hiszen mi alakítjuk a jövőt.
"Nagyon örülök, hogy részt vehetek ebben a projektben, mert a sok előadás által megértem azokat az embereket, akik egy másik helyen/országban kényszerülnek élni.  Az, hogy családoknál vagyunk nagyon jó ötlet, hiszen ezáltal sikerül igazán megismernünk az adott ország szokásait, kultúráját, ételeit. A projektben a nyelvtudásunkat is fejleszthetjük és mindemellett rengeteg barátság szövődik.” (Abigél)

„Nagyon élveztem ezt az utazást! Életem egyik felejthetetlen emléke lesz. Megismerhettem egy kicsit a spanyol kultúrát is. Minden nap izgalmas dolgokat csináltunk. Hétvégén a család bemutatta nekem a szigetet és elmentünk strandolni. Nekem azért tetszik ez a program, mert megismerhetem különböző országok kultúráit és új barátokra tehetek szert.” (Tamás)

Munkánkat folytatjuk, folyamatosan olyan feladatokat állítunk össze, amelyek segíthetik bármely külföldről érkező fiatal beilleszkedését, integrációját egy másik országba. Bepillantunk Afrika kultúrájába is, hiszen Európába rengeteg ember Afrika területéről érkezik.

Tapasztalatunk az, hogy összefogással, egymásra figyeléssel, megérteni akarással minden probléma megoldható, a nyelvi különbségek, az eltérő kultúrák sem jelentenek akadályt. Jól érezhető ez a találkozók alkalmával is, igazi csapattá kovácsolódott mostanra a három ország diák-tanár serege.
Barátként várnak minket a szigetre szeptemberben, és barátokat várunk ide Magyarországra is, hogy a német diákok is megismerjék itteni családjaikat. Várjuk a tanár-diák csere izgalmasnak ígérkező napjait.

EASZC


INGYENES SZAKMAI KÉPZÉSEK!!!
 

IGÉNYFELMÉRÉS