„A romák és kultúrájuk” – pályázat középiskolásoknak
A Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző iskola és Kollégium pályázatot hirdet
„Tudtad?- A romák és kultúrájuk Magyarországon”
címmel Vay-s diákok számára.
A pályázat célja: megismertetni a tanulókat a romák kultúrájával, nyitottabbá tenni a fiatalokat a roma kultúra hagyományai iránt, elfogadóbbá és toleránsabbá válni a kisebbség iránt.
A pályázat műfaja: tanulmány
A pályamű terjedelme: 4-5 A/4-es gépelt oldal (az ábrák, a képek, a grafikonok, az aláírások, az irodalomjegyzék és a tartalomjegyzék leszámításával), 12-es betűnagyság, 1,5-es sortávolság, 2,5 cm margó. A megadottnál kisebb vagy nagyobb terjedelmű pályamunkákat a bíráló bizottság nem értékeli.
A pályamű elkészítésének szabályai:
- A versenyzők törekedjenek a megfelelő stílusra és helyesírásra, mert a bíráló bizottság ezt is figyelembe veszi az értékeléskor.
- Az idézetek, ábrák, irodalmi hivatkozások stb. forrásait a tudományos munkákban elvárt módon kell megjelölni. A forrásjegyzék hiánya esetén a pályamunkát a versenybizottság nem értékeli.
A jelentkezés és a részvétel feltételei: a pályázaton iskolánk bármely tanulója részt vehet.
A részvétel kizáró okai: a pályamű kizárólag a versenyző önálló munkája lehet. Amennyiben a versenybizottság ennek ellenkezőjét állapítja meg, a versenyzőt kizárja a verseny résztvevői közül.
A pályaművek beadása: Az írásmű elektronikus változatát PDF-ben vagy word-ben a következő e-mail címre kérjük eljuttatni: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Beadási határidő: 2016. 10.19. este 20 óra.
Eredményhirdetés: 2016. 10.25.
Az első 8 fő vehet részt az Erasmus+ spanyolországi találkozóján 2017.01.31.től.
Elbírálási szempontok
A pályamunkákat kidolgozott szabályzat alapján bizottság értékeli, 1-70 ponttal.
- megfelelt a kidolgozott téma a kiírt pályázatnak 0-10 pont
- kidolgozottság milyensége, stílusa 0- 10 pont
- a szöveg megszerkesztettsége, a pályázat külalakja 0-10 pont
- Téma kifejtésében
o Tartalmi megfelelőség 0-10 pont
o Sokszínű megközelítőség 0-20 pont
o Források mennyisége és minősége 0-10 pont