AJKP-s Extreme Trail Weekend
2022.09.10-én, szombaton egy remek akadályversenyen vehettünk részt Nyíregyházán. Az Extreme Trail akadályverseny már negyedik alkalommal került megrendezésre. Nagyon vártuk a versenyt, mivel tavaly is szuper élményekkel gazdagodtunk.
Mindenki az 5km-es távon indult 22 akadállyal színesítve. A pálya nagyon igényesen lett kialakítva. Az útvonalat végig szalagok jelezték, a feladatoknál segítőkész önkéntesek vártak. Véleményünk szerint a legjobb akadályok közé tartozik a gumifal megmászása, de nagyon örültünk, hogy szinte mindenkinek sikerült leküzdenie a sajtfalat. Volt pár nehéz feladat, amit nem tudtam teljesíteni, de persze kaptunk büntetést cserébe. Ilyenkor egy kijelölt területen kellett 15 db négyütemű fekvőtámaszt végrehajtani. Szerencsére ez nem esett a nehezünkre, hiszen felkészülten vágtunk neki a versenynek. Tudjuk, miben kell fejlődnünk, hogy minél kevesebb büntető feladat legyen legközelebb. Ajánlom mindenkinek az Extréme Trail akadályversenyt, aki szeret sportolni, kipróbálná magát vagy szeretne egy kis aktív pihenést a barátaival eltölteni.
Iskolánkat 7 fő képviselte, ebből 6 fő, AJKP-s tanuló. A kiválasztott hat tanuló hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű, mindannyian iskolánk Arany János Kollégiumi Programjának tagja. Egy fő pedagógus, valamint 2 végzett diákunk is rajthoz állt. A nyílt 5km-es kategóriában a 14-29 éves korosztályban Vay-s tanuló állhatott fel a dobogó harmadik fokára Horváth Alex Dávid személyében. Ebben a korcsoportban Varga Máté Péter a 8., valamint Kondor Máté a 9.,Vaszilkov Richárd a 10.helyen értek célba. Lányok között ugyanebben a kategóriában Székely Anett a 7. és Szentpéteri-Akai Mirjam a 8. helyen végeztek. Mesterük Szögyényi Gábor abszolút második, korcsoportja első helyezettje lett.
Büszkék vagyunk tanítványainkra, hogy egy ilyen versenyen is becsületesen és eredményesen helyt tudtak állni.