Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. december 21. szombat
Tamás
A Nap kel 07:35-kor,
nyugszik 16:02-kor.

Holnap
Zénó, Tifani, Anikó
napja lesz.

Legutóbbi képek






 




 

Nemzeti Tehetség Program






 
 

Mikulásest a kollégiumban

„Ho- ho- ho- hó”- szállt az ismerős kiáltás a kollégium folyosóin. Piros mikulás jelmezbe öltözött ál-Mikulások vették birtokukba egy este erejéig az iskola tornacsarnokát. December 2-án rendezte a kollégium diáksága és a nevelőtestület szokásos évi Mikulásestjét, vetélkedő formájában.

Izgatott várakozás és szorgos készülődés előzte meg az eseményt. A diákok szintenként 6 fős csapatokat alakítottak, s csapatonként azt a feladatot kapták, legalább egy fő öltözzön be Mikulásnak. Mesebeli lények sokasága kelt életre a gyerekek fantáziája és kézügyessége által. Krampuszok és rénszarvasok sürögtek a Mikulások körül. A repülő szánt a feldíszített kisszekér helyettesítette. A jelmezek olyan jól sikerültek, hogy egyik-másik jelmezes diákot még alapos megfigyelés után is nehéz volt felismerni.

A csapatok vidám belépőjét követően- mely során a Mikulások szaloncukrot osztogattak a közönségnek- kezdetét vette a szintek közötti versengés.

A feladatokat az est fő szervezője, Kenéz Andrásné Marica tanárnő állította össze. Egyszerre volt mókás, ügyességi és némi általános műveltséget is számon kérő, melynek a gyerekek nagy elszántsággal igyekeztek eleget tenni.

A jelmezek közötti szépségverseny után a csapatok bemutatták Mikulás plakátjaikat, ezekre szintén értékes pontokat kaphattak a versenyzők.

A versenyre minden csapatnak a szint által írt verssel kellett készülni, a zsűri ponttal jutalmazta az alkotásokat. Néhány „elvetemült” csapat a győzelem érdekében attól sem riadt vissza, hogy a vers előadását követően a zsűri tagjainak és a nézőknek szaloncukrot osztogasson, így próbáljon pontot és szimpátiát szerezni. (Természetesen a zsűri minden egyéb külső hatástól függetlenül, részrehajlás nélkül ítélkezett.)

A z ügyességi feladat koncentrációt és higgadtságot igényelt. Meghatározott távolságból kellett ping-pong labdával ötször beletalálni egy mikulássapkába. Ez meglepően nehéz feladatnak bizonyult és azok, akik félvállról vették a feladatot hamar szembesültek azzal a nagy igazsággal, hogy „nem minden az, aminek látszik”.

Egészen más jellegű képességre volt szükség a következő feladatnál. A mikulás csoki evő versenynél az éhesebb csapattagok jobb eredményre számíthattak, ám nehezíttette a feladat végrehajtását, hogy a versenyzők a kezüket nem használhatták.

A mikulás-totó a csapattagok témával kapcsolatos tudását mérte fel, a gyors válaszok bizonyították, hogy diákjaink érdeklődőek, figyelmesek az ünnephez kapcsolódó információk iránt.

Utolsó feladatként karácsonyi füzért kellett a csapatoknak készíteni adott időn belül. A legtöbb egymásba fűzött színes papírkarikát készítő csapat kapta a maximális pontot.

Kaluczki Gyula kollégiumvezető elnökségével működő hat fős zsűrinek nem volt könnyű a dolga, amikor eredményt hirdetett.

A mikulásvetélkedő első helyezettje az „A” épület emeletén lakó lányok voltak, akik boldogan vették át a nyertes csapat jutalmát, egy tortát. Második a földszinten lakó lányok, harmadik pedig a Vásártér úti kollégium fiú csapata lett, akik jutalmul édességet és oklevelet kaptak.

Az eredményhirdetést követően Molnár Géza tanár úr irányításával diszkóvá alakult a tornacsarnok, és a zenét, táncot kedvelő fiatalság önfeledten szórakozhatott az est további részében.

Kiss-Simon Melinda

szervező

EASZC


INGYENES SZAKMAI KÉPZÉSEK!!!
 

IGÉNYFELMÉRÉS



 

 
 

Webmail, Kréta belépés