AJKP-s szakmai kirándulás és projekthétvége – Szarvas, Szeged, Ópusztaszer
2019. október 11-13. között kísérőtanárainkkal – Kaluczki Gyula, Kenéz Andrásné, Major Csaba – és AJKP-s diáktársaimmal szakmai, tanulmányi kiránduláson vettünk részt.
Kirándulásunk első napján Szarvasra látogattunk, ahol az arborétum csodálatos növényvilágát ismertette meg velünk a szakvezető, majd a Mini Magyarország makettpark gyönyörű építményeit tekintettük meg.
Szombaton reggel Röszkére utaztunk, ahol a paprika termesztés és feldolgozás folyamatát ismertük meg. Szegeden a Móra Ferenc Múzeumban egy helytörténeti kiállítást néztünk meg, illetve a Fekete Ház kínálta játéklehetőségeket próbáltuk ki. A felújítás alatt lévő Szegedi Dóm épületét kívülről csodáltuk meg, majd a délutáni órákban a Vadaspark lakóit figyelhettük meg.
Vasárnap Ópusztaszerre utaztunk a Nemzeti Történeti Emlékparkba, ahol Feszty Árpád a „Magyarok bejövetele” című körképében gyönyörködhettünk, továbbá a szabadtéri néprajzi múzeumba tettünk látogatást. Múzeumpedagógiai foglalkozások keretében a fiúk íjászkodtak, míg a lányok hamuba sült pogácsát készítettek. Kicsit fáradtan, de életre szóló élményekkel tértünk haza. Köszönjük a lehetőséget szervezőtanárainknak.

Turóczi Lívia
12. A osztályos tanuló