Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. december 21. szombat
Tamás
A Nap kel 07:35-kor,
nyugszik 16:02-kor.

Holnap
Zénó, Tifani, Anikó
napja lesz.

Legutóbbi képek






 




 

Nemzeti Tehetség Program






 
 

AJKP Szakmai kirándulás és projekthétvége – Pécs

Az AJKP keretein belül 2018. október 26-27-28-án, Kenéz Andrásné, Kaluczki Gyula és Rostás János Tiborné kísérő tanáraink vezetésével szakmai, tanulmányi kirándulással összekötött projekthétvégén vettünk rész.
 

Délután két órára érkeztünk Pécsre és elsősorban a Hidrot Kft-nél tettünk látogatást, ahol gépek és gépalkatrészek gyártása folyik, a legmodernebb technikával. A kiállítótermükben megtekinthettük a gépek gyártási folyamatát. A tervezés, az esztergálás, a lézeres vágás technológiáját ismertette meg velünk az idegenvezető. A gyönyörű napsütéses időben, még estére, Pécs központjában sétáltunk. Kicsit elfáradva érkeztünk meg szálláshelyünkre, a Gandhi Gimnázium Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola kollégiumába. Szombaton reggel a Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony templomba, vagyis más néven a Dzsamiba látogattunk el először, mely Pécs egyik jelképe. Majd ezt követően Magyarország egyik legimpozánsabb templomába mentünk, a négytornyú püspöki székesegyházba, aztán Viktor Vasarely analitikus-geometriai grafikáit, valamint op-art műveit tekintettük meg a Vasarely Múzeumban. Délután a Mecsextrém kalandpark kínálta lehetőségeket használtuk ki. Kellemes és tartalmas napot töltöttünk el. Vasárnap reggel a Pécsi Állatkert lakóit ismertük meg a zoopedagógus vezetésével, aztán az 535 méter magasan a Misina csúcsán lévő tévétoronyhoz mentünk fel, ahonnan csodálatos panoráma nyílt Pécs városára. Kicsit fáradtan, de felejthetetlen élményekkel indultunk haza. Köszönjük a kirándulást.
 

Szacsarovszka Antónia
10. A osztályos tanuló

 

EASZC


INGYENES SZAKMAI KÉPZÉSEK!!!
 

IGÉNYFELMÉRÉS



 

 
 

Webmail, Kréta belépés