Cikkek
Természettudományi vetélkedő
Iskolánk 2014. november 28-án nyílt napot tartott az általános iskolás tanulók részére, hogy megismerkedjenek az iskolánkban folyó képzési lehetőségekkel. Már hagyománynak számít az intézményben, hogy ezen a napon az általános iskolák 7-8. évfolyamos diákjai számára a természettudományi munkaközösség tagjai játékos vetélkedőt szerveznek. A vetélkedőn 3 fős csapatok mérhették össze tudásukat földrajzból, kémiából, matematikából, fizikából és biológiából.
A versenyen a környező települések iskolái vettek részt: Baktalórántházáról, Nyírkércsről, Nyírmadáról és Magyról érkeztek versenyzők. A diákoknak játékos feladatokat kellett megoldaniuk, érdekes fizikai és kémia kísérleteket kellett megmagyarázniuk és bemutathatták egy power pointos prezentáció keretében saját településüket vagy iskolájukat. A verseny igen izgalmasan alakult. Az utolsó feladat előtt holtversenyben három csapat állt az élen, így a végeredményt az utolsó forduló döntötte el. A vetélkedőt a Nyárády Mihály Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézménye, Nyírkércs egyik csapata nyerte, a második helyezett a baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat csapata lett, míg a harmadik helyezést ismét a Nyárády Mihály Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézménye, Nyírkércs másik csapata szerezte meg. A vetélkedő győztesei gazdag jutalomba részesültek. Az ajándéktáskában értékes könyv, dosszié, jegyzettömb, vázlatfüzet és apró ajándékok (naptár, kitűző, toll) mellett a győztes csapat tagjai egy-egy pendrivot is kaptak. Minden csapat a szervező iskola által készített egyedi hőmérővel térhetett haza. A diákok a verseny izgalmát egy finom ebéd és csőröge elfogyasztásával vezethették le.
A versenyzőknek szívből gratulálunk az elért eredményekhez, és szeretnénk megköszöni a csapatok felkészítő tanárainak és a szervező természettudományi munkaközösség pedagógusainak azt a színvonalas munkát, amellyel hozzájárultak a Komplex természettudományi Vetélkedő sikeréhez.