Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. április 20. szombat
Tivadar, Odett
A Nap kel 05:48-kor,
nyugszik 19:50-kor.

Holnap
Konrád
napja lesz.

Legutóbbi képek

Cikkek

Karácsonyi hangulat-iskolai fenyőünnep

Iskolánkban, mint hagyományosan ebben az éveben is a tanév utolsó tanítási napján karácsonyi ünnepségen vehettünk részt.
 


A sportcsarnokban a diákokat, vendégeket már belépve kellemes meglepetés várta, hiszen diáktársaink egy-egy karácsonyi üdvözlőkártyával fogadtak, melyre egy szaloncukor volt tűzve.

A műsorban tanulótársaim szerepeltek, akik az igazán impozáns és hangulatos színpadon színészeket meghazudtolva adták elő Tolsztoj Panov apó karácsonya című darabját. Az öreg bácsiról szóló történet igazán megható és elgondolkodtató volt, hiszen a főhős Jézust várja, aki viszont maga helyett sok-sok embert küld, akik mindannyian bearanyozzák az egyedül élő apó napját. Szebbé teszik ezt a szentestét az egyedül élő öreg suszter számára. Tanított minket arra ez az előadás, hogy figyeljünk egymásra, akár csak egy kedves mosoly, pár mondat lehet a szeretet jele.
Igazán kedves előadás volt, mely a szünetre induló diákok szívébe egy kicsit már a karácsony hangulatát csempészte.

 

Írta: Tóth Dominik és Veress Péter 10. B

 

Galéria 

 

Legyél te is AGRÁRDIÁK!

Webmail, Kréta belépés