Cikkek
XII. Regionális szántóverseny Baktalórántháza
Nyugat – Európában már hagyománya van a szántóversenyeknek, nálunk alig több mint fél évtizeddel ezelőtt kezdtek meghonosodni. Ennek a hagyománynak a továbbvitelében és ápolásában vállalt szerepet intézményünk a Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium. Az idén XII. alkalommal rendeztük meg a Regionális Szántóversenyt a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Szántóverseny szövetség támogatásával.
A szántás a földművelés, azon belül a talajjavítás egyik legfontosabb művelete, amelynek során a termőföld felszínét megmozgatják, előkészítik a vetésre. Legfontosabb eszköze az eke, amely meghatározza a szántás módját, a parcella alakját. A vetéstől az aratásig a szántóföldi növények részére a lehető legkedvezőbb feltételeket kell biztosítani. A vetések csak akkor sikerülhetnek jól, ha kifogástalan magágyba vetünk, melyben a mag gyorsan, egyenletesen kel ki. Az okszerű talajművelésnek azt kell biztosítani, hogy a talajt a vetésig morzsalékos állapotba hozza és ezután is lehetőleg ilyen állapotban tartsa.
A mai mezőgazdaságunkban nagyon sokféle típusú, jól vagy rosszul beállított eke található. A verseny célja a hagyományok megőrzése mellett, a szántás munkaminőségének javítása, a kilátogatók pedig részesei lehettek egy színvonalas látványos programnak.
A verseny kísérőrendezvénye a gazdaasszony falusi vendéglátós tanulóink népi kelttészta kóstoltatása a Belarus Traktor Kft. és az Agroker Holding Zrt. gépkiállítása volt. A közönség számára is szerveztünk versenyprogramot, nevezetesen ekevas hajító versenyt, amelyet felnőtt és ifjúsági kategóriába hirdettünk meg.
Jelentős érdeklődés kísérte rendezvényünket, 5 kategóriában 31 traktoros és fogatos versenyző nevezett be. A Ramocsaháza határában 2013. szeptember 28-án megrendezet XII. Észak-alföldi Regionális szántóversenyt 450 fő szurkoló és érdeklődő látogatta meg a verőfényes őszi napsütésben.
Eredmények:
I. Ágyeke kategória
1. helyezett Ferenczi Tibor a Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Baktalórántháza versenyzője
2. helyezett Sebő István Antal Bagoly Albert egyéni vállalkozó Ramocsaháza támogatásával
3. helyezett Kurucz Mihály a Novor Kft. Nyírtét versenyzője
III. 2-3 ekefejes Váltva forgató eke kategória
helyezett: Nagy József a hajdúböszörményi Béke Agrárszövetkezet versenyzője
helyezett: Éles Miklós egyéni vállalkozó Nyírkércs
helyezett: Csoma Árpád, Fekete Sándor egyéni vállalkozó Ramocsaháza támogatásával
helyezett: Nagy József a hajdúböszörményi Béke Agrárszövetkezet versenyzője
helyezett: Éles Miklós egyéni vállalkozó Nyírkércs
helyezett: Csoma Árpád, Fekete Sándor egyéni vállalkozó Ramocsaháza támogatásával
IV. 4-5 ekefejes Váltva forgató eke kategória
ifj. Éles Miklós egyéni vállalkozó Nyírkércs
ifj. Éles Miklós egyéni vállalkozó Nyírkércs
V. Kategória (18 év alatti, ifjúsági kategória)
1. helyezett: Fabu Balázs iskolánk tanulója, édesapja Fabu Mihály támogatásával
2. helyezett: Ignáth Péter Pál a hajdúböszörményi Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző iskola versenyzője
3. helyezett: Hoszpodár Balázs iskolánk tanulója Molnár János egyéni vállalkozó támogatásával
VI. Kategória fogatos
helyezett: Sebők János Székely
helyezett: Orgován János Besenyőd
helyezett: Tokár József Besenyőd
helyezett: Sebők János Székely
helyezett: Orgován János Besenyőd
helyezett: Tokár József Besenyőd
Legeredményesebb, abszolút legtöbb pontszámot elért versenyző Nagy József a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei szervezetének külön díját kapta.
2013. szeptember 30.
Orosz György
szakmai ig.helyettes