Cikkek
Külhoni magyar diákok nyári foglalkoztatása
2015. július 06 - 2015. július 31
A Külhoni magyar szakképzés támogatása intézményi program keretein belül, 2015. július 06-tól július 31-ig, a Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, 5 Vajdasági magyar szakácstanuló nyári gyakorlatának adott otthont. Vendégeink (5 fő diák és 2 kísérőtanár) Törökkanizsáról, a Dositej Obradovic Középiskolából érkezetek hozzánk. A szakmai gyakorlatot számukra is hasonló módon szerveztük meg, mint saját szakács tanulóink számára, 20 munkanapon keresztül, napi 7 órás gyakorlati foglalkozáson vettek részt. A gyakorlati foglalkozások nagyrészt az iskola tankonyhájában zajlottak, tanári irányítás mellett, sok esetben a saját diákjaink közreműködésével, hogy a diákok ismerkedjenek egymás munkamódszerével.
A hétköznapok rutinját heti egy-egy külső helyszínen történő, szabadtéri, bográcsos főzéssel igyekeztünk megtörni. A külső főzési gyakorlatokon, Vaján és Leveleken a tóparton, csodálatos környezetben bográcsban készítették el az aznapi ételt. Természetesen, a munka végeztével a Vajai várat és a falu más nevezetességeit, illetve a Leveleki - tó környékét is megmutattuk vendégeinknek, valamint a kijelölt strandon fürdőzési lehetőséget kaptak. A menüsort úgy határoztuk meg, hogy igyekeztünk jellegzetes magyar ételeket megismertetni, és még arra is felhívni a figyelmet, hogy tájegységenként hogyan változik ezeknek az ételeknek a készítési szokása. A menüsorban többek között szerepelt: a szabolcsi töltött káposzta, csőröge, kapros túrós, kenyérlángos, túrós csusza, szilvalekváros fánk, kötött tésztaleves, halászlé, vadpörkölt, szerb leves, tyúkhúsleves. A gyakorlatok során vendégeink gasztronómiai kultúrájával is igyekeztünk megismerkedni, teret engedtünk a Vajdaságban jellegzetes ételek megismertetésének is. A készített ételek receptjét és azok elkészítését, a tanulók gyakorlati naplójukba lejegyzetelték, illetve a legjellegzetesebb ételekből közösen összeállítottunk egy receptgyűjteményt. A nagy távolságra való tekintettel vendégeink hétvégén sem utaztak haza, így lehetőség nyílt, hogy megyénk látványosságaival is megismerkedjenek. Az első hétvégén Túristvándi és környékére kirándultak, megtekintették működés közben is a műemlék Túristvándi vízimalmot, Móricz Zsigmond szülőházát Tiszacsécsén, eljutottak Kölcsére ahol Kölcsey Ferenc életével és a Himnusszal ismerkedtek, láthatták a jellegzetes ”csónakos” temetőt. A térség természeti szépségeit is igyekeztünk megmutatni, a Tiszát és a Túrt, a kis és nagy „bukót”.
A hétvégéken az ebédet és vacsorát a program helyszíneihez közel eső, éttermekben fogyasztották vendégeink és ahol lehetőség nyílt rá, kis ismertetőt hallhattak a tulajdonostól és bekukkanthattak a konyhába is. Olyan éttermeket választottunk, amelyek környékünkön nagy hagyománnyal rendelkeznek, és jó hírnévnek örvendenek. Az első hétvége vasárnapján Vásárosnaményban a Beregi múzeumba látogattunk, majd a Zoárd napi sokadalom programjain vettünk részt. A második hétvégén, a Máriapócsi kegytemplomot látogatták meg, majd Nyírbátor nevezetességeivel ismerkedtek, ebéd után a Sárkány wellness és gyógyfürdőben kapcsolódtak ki. Vasárnap a hírneves Sóstó-Zoo-ba látogattak el. A harmadik hétvége szombati programja a Sóstói Múzeumfalu és Sóstó egyéb nevezetességeinek megtekintése volt, ahol a paraszti élettel, értékekkel, illetve a csodálatos természeti adottságokkal ismerkedtek. Esti programként a Nyírplazában 3D-s mozit tekintettek meg. Vasárnap Nyírtelekre látogattak fogathajtó versenyre, majd Tokaj nevezetességeit csodálhatták meg.
A négy hét során azt gondolom nagyon sokat tanultunk egymástól. A tanulók érdeklődőek, nyitottak voltak, szívesen ismerkedtek új dolgokkal. Mivel nagyon sok időt töltöttünk együtt a hétköznapokon és a hétvégéken, a munkakapcsolaton kívül személyes kapcsolataink is épültek. A kezdeti megilletődöttség után nagyon közvetlen kapcsolat alakult ki a részvevők között, nemcsak a szabadidős programok, de a gyakorlatok is jó hangulatban teltek, hamar elröppent a négy hét.