Pontos idő, Névnap

Europe, Budapest
2024. május 7. kedd
Gizella, Bendegúz
A Nap kel 05:20-kor,
nyugszik 20:14-kor.

Holnap
Mihály
napja lesz.

Legutóbbi képek

Cikkek

SZÍ-NE-JA-VA

2015.02.09-én a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházból intézményünket két színész látogatta meg: Horváth Sebestyén Sándor és Rák Zoltán.
Egy három napos program keretében először egy színházi látogatást előkészítő interaktív foglalkozást tartottak nekünk.




Kérdeztek és meséltek a 60-as és a 70-es évek hippi mozgalmairól. Szórakoztató játékokat iktattak a foglalkozásba, melyhez kapcsolódva másnap a „HAIR” című musicalt néztük meg a nyíregyházi színházban. Ennek rövid cselekménye a következő: Claude katonai szolgálat céljából érkezett New Yorkba, ahol három napot tölt el a négy utcai fiatallal (Berger, Woof, Hud, Jaenie), és szerelmes lesz egy gazdag lányba, Sheilába. Claudot a katonai szolgálat alatt meglátogatják barátai és kedvese. Szerepet cserél Berger a katonával, míg az találkozik a lánnyal. Riadó készültség miatt Bergert viszik harcba, ahol megölik.
A szerdai feldolgozó órán Horváth Margittal és Varga Balázzsal oszthattuk meg élményeinket. Megbeszéltük kinek hogyan tetszett az előadás, egyértelmű volt-e minden színész „jelmeze”, zavart-e a sok angol dal, megértettük-e az üzenetét, felfigyeltünk-e a színvilágra és az öltözékekre.
A három nap folyamán új ismeretekkel gazdagodtunk. Nagyon örültünk, hogy részesei lehettünk a SZÍ-NE-JA-VA, SZÍnházi NEveléssel a JAvuló VAlóságért projektben. A pozitív élmények hatására diáktársaimmal úgy döntöttünk, hogy ezután többet fogunk színházba járni.
 

Hatházi Kinga
11.D osztályos tanuló

Legyél te is AGRÁRDIÁK!

Webmail, Kréta belépés