Cikkek
„HÁZI GYŐZELEM” A BAKTAI SZÁNTÓVERSENYEN
Múlt hétvégén rendezték meg Baktalórántházán a már hagyományosnak számító Észak-Alföldi Középiskolások Szántóversenyét.
Szeptember 18-án az Északi Agrárszakképzési Centrum Vay Ádám Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium szervezésében valósult meg a verseny, amely az Északi Agrárszakképzési Centrum négy tagintézményének tanulói között zajlott. Három szabolcs-szatmár-bereg megyei iskola (Nyíregyháza, Mátészalka, Baktalórántháza) mellett a hajdúböszörményi Széchenyi is képviseltette magát a kihíváson. A versenyfeladat szerint a hét versenyző diáknak egy adott parcellát 3 órán belül kellett felszántani az előírásoknak, vagyis az Országos Szántószövetség versenyszabályzatának megfelelően. A szántóverseny ideje alatt különböző vetélkedőkön várták a rendezvényre kilátogatókat (bálagörgetés, ekevashajítás). A szervezők valamennyi jelenlévőt ebédre is meghívtak. Az eredményhirdetésen többféle értékes ajándékokat vettek át a helyezettek.
A verseny főtámogatói: a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Habi Kft. és az Agrár Élet Magazin. A verseny fővédnöki szerepét Lévai Imre az Északi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója vállalta.
Gratulálunk a versenyzőknek, köszönjük a szervező munkát és az iskoláknak a felkészítést!
A IV. Észak-Alföldi Középiskolások Szántóversenyének végeredménye:
I. Helyezett: Toldi Tamás az Északi ASzC. Vay Ádám Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulója
II. Helyezett: Vakarcs Ádám az Északi ASzC. Baross László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulója
III. Helyezett: Szakály Miklós az Északi ASzC Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulója
IV. Helyezett: Török Gergő az Északi ASzC. Vay Ádám Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulója
V. Helyezett: Szincsák Zsolt Mátyás az Északi ASzC Széchenyi István Mezőgazdasági Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulója
VI. Helyezett: Nagy Gábor az Északi ASzC. Lippai János Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulója